|
[132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
Kedves Olvasók!
Redolfi Olivia Tiziana vagyok, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar ápoló szakos hallgatója. Szakdolgozatom elkészítéséhez megosztanék egy linket, ami egy google kérdőív elérhetőségét szolgálja.
Az alábbi kérdőív a Parkinson betegség során kialakulható kényszerbetegségeket vizsgálja.
A kérdőív a Parkinson-kóros betegek hozzátartozóinak szól, az ő segítségüket szeretném kérni.
A válaszokat, illetve a kutatás eredményét kizárólag a szakdolgozatom elkészítéséhez kívánom felhasználni.A kérdőív anoním és a kitöltése körülbelül 10 percet vesz igénybe. Nagyon szépen köszönöm, ha időt szakít rá, hogy segítsen!
A kérdőív az alábbi linken elérhető:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeuQQRFsCaFqoNCvb28L8JX1X5FnDiOv0FDIFMem2scZD85PQ/viewform
|
Lelkes Miklós: Félig-tréfás életbölcsességek
ÉLETTAPASZTALAT: az a felesleges tudás, ami a tapasztalónál már elkésett, a fiatalnak pedig túl korai, így utóbbi nem hiszi el, hogy igaz.
HIT az, amiről az emberek elhitetik magukkal, hogy igaz, és, habár rögvest sejtik: nem igaz, később már túl lusták és gyávák bevallani a valót.
HITETLENSÉG az, amikor az emberek elhitetik magukkal, hogy a számukra kedvezőtlen dolog nem igaz, habár rögvest sejtik, hogy igaz, ámde érdekből és lustaságból kitartanak a "nem igaz" mellett, míg végül a dolog - részben a makacs hitetlenkedés miatt is - valóban elveszti eredeti igazságtartalmát, és akkor a hitetlenkedő így kiált fel: "Nem megmondtam?!"
EREDMÉNY az, amiről később kiderül, hogy nem is eredmény, vagy semmiképpen sem akkora, mint azt az eredményt elérő kezdetben, boldog-balgán hitte.
KUDARC az, amelyről később kiderül, hogy valójában nem is kudarc, vagy, ha az is, korántsem akkora, mint a kudarcot elszenvedő eleinte hitte.
FELESÉG az, aki férjének eleinte jobbik felét mutatja, később viszont inkább a másikat, de jó feleségnél kiderül, hogy az a másik fele sem annyira rossz.
HŰTLENSÉG, ha házastársi, az, amelyről később kiderül: a hűség jobb lett volna.
HŰSÉG, ha házastársi, az, amelyről sohasem derül ki: más jobb lett volna, - avagy mégsem?
NŐI KARRIER nem más, mint nőiségét elvesztett nő sportkerékpárja, mely utóbbi láttán párja előbb-utóbb másfelé kerekezik el, és a nőből a férfiakat gyűlölő, magányos biciklista lesz.
TAPASZTALATLANSÁG az a szűzies állapot, amelyhez jó, ha birtokosa elegendő testi-lelki sebtapasszal rendelkezik.
PÁLFORDULÁS Hungaryban, ahol oly gyakran íródnak köpönyegforgatókönyvek, hogy egy érdekből végrehajtott 180 fokos nézetfordulat már nem is érdekesség, kicsit mást jelent, nevezetesen azt, amikor Péter Pálhoz fordul, ekképpen: - Édes öcsém, helyezd már el azt az átoklusta fiamat Főhivatalodnál és neveztesd ki főtisztviselőnek, tudod, áll rá a mondás,
miszerint "nagy paraszt, csak földje nincs", de, ugye, segítségeddel földbirtokot is szerezhet?! Tedd már meg nekem ezt a kis szívességet, mit számít ebben az országban, ott a magasban, ha egy hangoskodó naplopóval több kap kalácsot!
BÖLCSELŐ az, aki az embereket a nemes gondolkodás és erkölcsös tettek szükségességére figyelmezteti egy olyan világban, ahol a körülmények éppen mindezek ellenkezőjének kedveznek, így bölcs tanítása dicsérendőnek és egyúttal füles szamárságnak ítélendő.
ÉLET az, amit Kismagyarországon az átlagember tisztességesen még elképzelni sem tud, amit pedig él, - az valójában nem élet!
SZÜLETÉS olyan esemény, amelynél az Állam egyik szeme sír, a másik nevet:
a világra jött rögvest növeli az Állam kiadásait, sőt, később óvoda, iskola is kellhet a kis elvetemültnek, ezzel szemben, lehet, hogy felcseperedvén közrabszolgává lesz, és akkor az Állam adóhivatali kezével lenyúzhatja róla még a hetedik bőrt is.
HALÁL: nem más, mint statisztikai számadat, amelyik, akár a születés, munkát ad a kishivatalnokoknak, csak amíg utóbbi beírásost, ez kiírásost. Az Állam, ha illeték formájában örököl a megszűnt számadat után, - boldog, ha nem örököl, akkor is boldog: nem kell számára nyugdíjat és szociális segélyt fizetnie, ám azért a kötelező részvétillemből az Állam is kiveszi képmutató részét.
MA az a nap, amelyiken belátjuk, hogy ma már nem érdemes csinálnunk semmit sem, mert a semmi nélkülünk is létrejött.
TEGNAP az a nap, amelyről már elfelejtettük azon ígéreteinket, melyek betartásához nem fűződik semmi érdekünk.
HOLNAP az a nap, amelyről a mában eltervezzük, hogy mennyi értelmes és hasznos dolgot fogunk csinálni majd, habár halványan, tudat alatt, sejtjük: egy fenét lesz így!
VÉGTELEN az a megmérhetetlen mértékegység, amelyet véges aggyal megérteni nem lehet, de, ha az agy filozófusé, akkor a végtelenségig el lehet róla filozofálni.
HALHATATLANSÁG az a mámorító érzés, melyet a magát nagy embernek képzelő emberke érez, ha életművecskéjére gondol, mivel hallatlan ostobasága miatt fel sem tudja fogni: ha már nem erőszakoskodik itt a mában, akkor holnapra mindenki elfelejti.
NEMZETI az, ami színház.
PÉNZTELENSÉG az az állapot, amely sok gondot okoz ugyan, de megóv a pazarlástól, valamint megtanít a takarékosságra.
PÉNZESSÉG az az állapot, amely sok gondtól megóv ugyan, de pazarlásra, vagy legalábbis meggondolatlan kiadásokra csábíthat, továbbá odacsalja a hamis érdekbarátokat, mint a fény az éjjeli lepkéket, de előbbieket nappal is.
ROMANTIKA az az érzelemvilág, amelyik, ha valakinek pénze van, sokba kerül, ha nincs pénze, akkor nem kerül semmibe, de akkor sokat veszít is eredeti romantikájából.
REALIZMUS az a józan világlátás, amellyel a realista nézi a világot, - kivéve saját magát.
TÜKÖR az a használati tárgy, amelyben, ha belenézünk, továbbra sem önmagunkat látjuk, hanem énünk erősen idealizált alakját.
PESSZIMIZMUS az a borúlátó jövendővárás, amelynél a pesszimista rosszra számít, mégis meglepődik: sokkal rosszabb jön, mint amire számított.
OPTIMISTA az az erőszakos egyén, aki, bár tudja, hogy nem fog jót hozni a jövő, csak azért is derűlátó, és ezzel a derűlátásával másokat megtéveszt.
SZELLEMESSÉG a csacskán bátor élcelődő íjászok tulajdonsága, amelynél minden célba talált nyílvessző-mondás sokba kerül - az éles ésszel megvert íjásznak.
SZELLEMTELENSÉG az a hasznos állapot, amelynél a közbutaságot meg nem haladó szinten együgyű egyén vígan, nyugodtan aludhat: saját szellemes gondolatai nincsenek, és nem kísértik őt meg a Nagy Szellemek gondolatai, még álmában sem!
CSALÁD az, amelyik az íróembert írás közben zavarja, idegesíti, - olykor nem írás közben is.
MACSKAZENE az, amelyik egykor, tavaszidő tájt, a háztetőkön jajgatócicamicázott, de már régóta leköltözött a stadionokba, koncerttermekbe, és bár ott ugyanazt teszi, viszont évszakoktól függetlenül.
KÉPVISELŐ, főleg, ha Hungarian, rendszerint az, akinek - elnevezését túlteljesítőn - túl sok mindenhez van képe, és az erre vonatkozó kritika egyik fülén be, másik fülén ki, mely utóbbi tulajdonságát talán nem annyira apjától, mint inkább pártjától örökölte. Hja, nem esik messze képviselőalma pártfájától, hamis zengésű hárfájától!
POLITIKUSIFJONC az a kis képviselőtaknyos, aki mindenki másnál jobban, határozottabban tudja, hogy mi volt abban a múltban, amikor ő még ugyan embrió formájában sem létezett, és amely időszakról nem is olvasott semmit, ámde felismerte: a leghatározottabb, legsikeresebb ítélővélemény legszilárdabb alapja nem lehet más, mint a törtető tudatlanság.
KIRÁLYI CSALÁD, főleg, ha ánglius, az, amelyiknek feje koronát visel és tagjai erkölcsileg erősen kifogásolható mindennapi zajlóéletükkel eltartják, gazdagítják a bulvárlapokat, valamint állandó fecsegőtémát adnak a joggal megkívánható mentális színvonal alatti alattvalóknak, vagyis a lakosság 99%-ának.
SZÍNÉSZ, ha profi, az, aki már a színpadról lelépvén sem tud mást, mint színészkedni.
BÖRTÖN az, ahová ezer gazfickó közül olykor egyet-egyet elküldenek kriminalisztikai továbbképzésre. Ha ott jól tanul, még maffiafőnök is lehet belőle!
TEMPLOM az, ahová a legtöbb ember azért megy, hogy ott tartózkodása alatt átmenetileg bűnbánatot tanúsítson és meggyőződjön róla: vajon Isten még mindig annyira liberálisan elnéző, mint a múltban mindeddig volt?
LELKÉSZ az a személy, aki az Úr szolgája, igazi főnöke mégis a püspök.
TELEVÍZIÓ az a Nagy Bűvész, akinek hidrokefál feje tele van ugyan vízzel, mégis képes a nézők szemébe folyamatosan port hinteni. /Néha azonban megunja a bűvészkedést, ilyenkor behív egyik csatornájába egy vidám társaságot és annak tagjait - közpénzen - röhécselteti./
ISKOLA az, ahová a gondolkodásra hajlamos nebulókat a törvény erejével bekényszerítik, hogy ott, kitartó magoltatással, valamint egyéniségelszürkítéssel és más erőszakoskodásokkal, gondolkodni már nem kívánó rendes állampolgárokat neveljen belőlük az állam, amelyik kezdettől fogva belátta: gondolkodó állampolgár csak gondot jelent számára, - de még, azonfelül, veszélyt is!
LABDARÚGÁS az a sport, amelyiknél a labdát lábbal rúgják és amelyik Kismagyarországon óriási támogatást kap, a drukkerek egy része pedig ruhát kap - a másik szurkolótábor tagjaitól. A labdarúgás népszerűsége egy olyan országban, ahol, lehetőségeit tekintve, a nép többsége labdába se rúghat, érthető, így legalább labdarúgást és azzal kapcsolatosan időnként tömegverekedést nézhet, sőt, utóbbiban részt is vehet és, ha nem is labdába, de a másik szurkolótábor tagjainak térdkalácsába belerúghat. Utóbbi eseményekkel azután elszórakozik a rendőrség, a televízió, a sajtó, az elszórakozás módjából pedig megállapítható, hogy ezeken kívül a megszokott idétlenség is.
KATONASÁG az a fegyveres szervezet, amelyik Kismagyarországon jelenleg nélkülözi a hazai háborút, ezért tagjai, jó dollárfizetésért, szívesen elmennének Irakba, de ezt nem engedi meg nekik a Hungarian Parlament, amelyik már a kint lévőket is erőszakkal hazahozatta, s így szőrösszívűen megfosztotta őket jó mellékkeresetüktől, valamint attól a csábító lehetőségtől, hogy Ameróka fuvarosaiként hősi halált halhassanak.
(2005)
|
Lelkes Miklós: Észrevétlen
ragyog a hósüveg-tavasz
lobogó menyasszonyruhák
a délszaki kapukon át
jönnek a büszkemellű fecskék
ilyenkor legszebbek a legszebb mellű nők az őznyakúak
gyönyörű lábuk kék virágharangban
fel-feltűnik a felszabadult kékben
s utánuk fut a szélben sok hízelgő virág
az első percben szinte észrevétlen
a nagy hósüveg-világok ragyognak
vaskapuk ódon mellét döngető
kedvét itt-ott a város felmutatja
lobogó fákon menyasszonyruhákon
átszáll rigófütty ujjongó idő
ó tavasz csöppnyi lét nagy komor évszakoknak
mélyéről szólok hozzád míg hangosak a fák
ó maradj még közöttünk! fényes kaptáraidba
ömlik a méz s látod mint fut a szélben
a felszabadult kékben sok hízelgő virág?
ragyog ragyog nagy hósüveg-világod
minden fecskéd új hírrel érkező
a lehetőség kigyúl benned fehéren
s nagy tükreiden szinte észrevétlen
lobban lobog egy gyönyörű idő
/1969/
|
Lelkes Miklós: Nyugdíjasok
Nézik a vizet volt hajóskapitányok,
kormányosok, matrózok - furcsa nép
hajó nélkül, hullám kicsapta vággyal.
Álmaikban elsüllyedt messzeség.
Az új hajósnép öntelt. Hiszi: a Tengert
érti. Érti-e? Csupán fiatal.
Egy titkos erő karjait segíti,
s szívét igézi szirén zengte dal.
Oly jó volna már Tenger-ölelte béke!
A volt-hajósok többet sejtenek
hullám-időkről, haragdús szelekről,
a testük bármily fáradt és beteg.
Ha kérdezik is őket erről vagy arról:
látszat a kérdés, s akármily komoly
a válasz, hátuk mögött a legyintés,
s felejtő Nap, Hold vízre ráhajol.
Mondanám én is, persze, hogy a Tenger
Béke, Háború, - nem tenger csupán,
s hogy szükség volna minden kézfogásra
innen és túl az Óperencián.
Mondhatnám én is, s joggal, mivelhogy egykor
másképpen voltam mégis fiatal:
meghallgattam szirének dalszavát, de
nem fogott rajtam az a csalfa dal!
Ám szívemben a szomorú gőg lemondó
hajótlan jelenemben: meglehet,
e Tengert így érdemlik, béke nélkül,
vízen járó és parti emberek..
|
Néhány szó lomtalanításról, hajléktalanokról, Civilke-stílusban!
Budapesten a mindennapok embere csak akkor megy egy aluljárón keresztül, ha úticélját
csak így tudja elérni. Mert valljuk meg őszintén, az aluljárók törzsközönsége, a drogosok, a mindenfélét áruló hívatlan, és lerázhatatlan „erdélyiek” akiknek 1 óra múlva indul a vonatuk vissza, és nem tudják azt a pár tucat harisnyát, bőrkabátot, 16!!! pixeles fényképezőgépet, vagy evőeszközkészletet a határon visszavinni, mert elveszik tőlük. (De akkor hogy hozták be?)
És ne felejtkezzünk meg a hajléktalanokról se, akik rongyos paplanjaikba, rongyaikba burkolva tengetik napjaikat, szükségleteiket zavartalanul ott a helyszínen elfolyatva, -vastag a paplan, majd beszívja- gondolhatják!
Ez utóbbiakat nézve az emberek gyorsan félrefordítják a fejüket, igyekeznek őket nem észrevenni, és gyorsan továbbállni. Nem is gondolnak bele, mi lenne, ha ők kényszerülnének ilyen körülmények közé! Nos, nekem az elmúlt napokban volt szerencsém, egy kis szeletkét ebből az életformából megtapasztalni!
Tavaszi vityilló-karbantartási és egyéb feladatok Zamárdiba szólítottak. Csak a megfelelő időpontra várakoztam: hogy tudok egy csomó –mennyiségénél és méreténél fogva vasúton már kényelmesen nem szállítható- dolgot célba juttatni. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy úticélomat erős szándékból elkövetett, előre megfontolt, különös figyelemmel végrehajtott autóstoppal értem el. Ugyan is megtudtam, hogy az egyik ismerősöm hét végén a Balatonhoz készül és bekéredzkedtem a kiszemelt áldozathoz, ha nem is a nyolcadik (mert az a halál volt a horrorfilmben) hanem a második utasnak.
Ragyogó napsütésben érkeztem meg, elégedetten nyitottam ki a kertkaput, és körülnézve a kertecskén, elégedetten állapítottam meg: szemrevételezhető módon minden rendben van. Elégedettségem rövid életű volt, mert a szobaajtót kinyitva rögtön láttam, hogy nem kívánt műkedvelő színielőadás volt a szobában. A két hete fölragasztott falvédő tapéta Salome fátyolának szerepében tetszelegve, majdnem teljes létszámban a földön hevert. Bánatomat talán enyhítette volna, ha ott találom Salomét is egy szál fátyolba öltözötten, de sajnos ez a lehetőség most nem jött be. Na, a tennivalókat gyorsan átcsoportosítva, első feladatként a tapéták föl nem ragasztóját kellett tetemre hívni. Ez nem volt egy hamar dolog, de a modern technikának köszönhetően maroktelefonommal végül becserkésztem a „mestert”. Miután fölvázoltam neki a tényállást a válasza rögtön ez volt: „az nem lehet”. De elképzelhető, hogy a beszédemnek volt egy füllel alig észlelhető fenyegető felhangja, ami elért hozzá, mert aztán gyorsan hozzátette: most munkája van 4 óráig, de annak végeztével kijön és megnézi a dolgot. Mikor meglátta a helyszint, elképedve mondta: „nahát, ilyet még nem láttam” szörnyülködött, majd mindent ráfogott a szerinte megátalkodott, rossz ragasztóra. Tehette, mert mint Salome, úgy a ragasztó sem volt föllelhető a tetthelyen. „Jövő héten jövök, kedden vagy szerdán” -ígérte,- majd balra el.
A napocska igen csak igyekezett a tihanyi félsziget mögött megvetett ágyába nyugovóra térni. Na, fényképezőgépet elő, irány a part, hogy 1-2 fotót készítsek az eseményről. A nap eltűntével rohamosan megnőtt a hidegérzetem. Hazafelé menet gyorsan begomboltam a kabátomat, majd még a fotóaparátomat is magamhoz öleltem, hogy ne fázzak. Mire hazaértem, már majdnem teljesen besötétedett. Fölnéztem az égre, és a csillagos derült égboltot látva rögtön megállapítottam: hideg éjszaka lesz ma. Körülnéztem a szobában, és megpillantottam egy 5 tagból álló villamos árammal működő olajradiátort. Meg vagyok mentve! –gondoltam. Nem voltam rest, rögtön üzembe helyeztem. Lassan kezdett felmelegedni, már azt hittem nem is működik, de a csendben jól hallatszó, sűrű -villanyórából származó- kattogás hamarosan beigazolta ennek ellenkezőjét. A hőmérő azonban vélhetőleg nem működött, mert másfél órás fűtés után is a higanyszál csak egy fokot emelkedett. Kinézek a külső hőmérőre ott 2 fokon alszik a piros borszesz-csík. Látszik rajta, hogy reggelig már nem is akar fölkelni. Sajnos a természet törvényeit nagyon nehezen lehet megváltoztatni. A majd 50 éves ablakok résein át nyáron a negyven fokos kánikula melege, most meg a koratavasz 2 fokos hidege ömlik be a szobába. Milyen jó volna, ha ez a folyamat megfordítható lenne! A kis fűtőtest derekasan küzd a hideg ellen, mellette egész kibírható a hőmérséklet. De a fűtőtesttől eltávolodva a melegérzet ugrásszerűen csökkent. Melegséget itt már csak a fejemben éreztem: gutaütés fenyegetett, amikor rágondoltam, ezért a kis langyért mekkora árat fogok fizetni szeptemberben. Most a hőmérőre pillantottam, a szobahőmérséklet 10°-ra közdötte fel magát. És ekkor villámcsapásként jött a felismerés, ez megfelel az aluljárók hőmérsékletének, azaz ma én is átérezhetem, milyen ott egy eltöltött éjszaka. Pizsamába öltözni? Ugyan kérem! A pizsamakabátot a kardigánomra húztam, a pizsamanadrágot a derekamra tekertem. A dunyhára rátettem még két plédet, a lábamhoz pedig az összegöngyölt frottírköpenyemet!
No pasaran! (Ha jól emlékszem ez egy spanyol polgárháborús jelszó volt: Nem törnek át!) Én ezt a figyelmeztetést a hideg áramlatoknak szántam, melyek beszivárgási pontokat kerestek a dunna alá. Lebányásztam magamat a paplanfedezék alá, még egyszer körülnézve az aluljáróban, - ááá! mit beszélek itten, a vityillóban!, és eloltottam a villanyt. A sötétben csak a fűtőtest narancssárga fénye adott egy kis biztatást: reménykedést a túlélésre. A takaróépítmény lassan fölvette a 35°-os testhőmérsékletemet, és jóízű álomba merültem. Az éjszaka nyugalmát csak egy esemény zavarta meg, a jobb lábfejem valamilyen véletlen folytán, talán alvási pozícióváltás közben a dunyhán kívül rekedt. Eltelt egy kis idő, mire az idegpályákon végigfutott a vészjelzés: Mélyhülés! Mélyhülés! Erre fölébredtem, és visszahúztam azt a jégdarabot, melyet este még a lábamnak nevezhettem. Kicsit megtapogattam a paplan alatt, megállapítottam: nem üszkösödik! Remény van rá, hogy reggelre fölolvad. Ezután mélyen elaludtam, csak a vekker hangja riasztott fel: ki kell menni az Igenemért 2 biciklivel az állomásra. Ha megjön, meg fogom kérdezni, akar-e egy éjszakára hajléktalan sorsra jutni?
Érkezését az idén április 1-5-ig terjedő időszakra kitűzött, hagyományos, -Zamárdi egész területére kiterjedő- kirakodóvásáron való részvétel indokolta. Ez a jellegzetesen üdülő- (és vityilló) tulajdonosok számára rendezett vigalom lényege: a megunt, elromlott, használhatatlannak vélt holmijaikat kiteszik a kerítés mellé, hogy az e célra rendszeresített szemetesautó elszállítsa azt. Ahogy a tulajdonos kitette a megunt, vagy elhasznált lim-lomját a kerítés mellé, az ezt követő percekben szinte azonnal megindul az érdeklődő vevőkör, hogy ingyen hozzájusson valamilyen számára továbbhasznosítható, vagy felhasználható tárgyhoz. Az idén a vas- és egyéb fémtárgyak iránt volt rendkívül nagy a kereslet. A fémből készült tárgyakat napjainkban egyre jobban kiszorítják a műanyagból készültek, így a kirakott lim-lomok közt bizony alaposabb kutatást kellett eszközölni. Hogy ez a felfokozott érdeklődés milyen nagy, azt az is mutatja, hogy az előírásoknak megfelelően, rendesen kirakott lomok, hamarosan hosszan elnyúló, szétszórt szemétcsíkká váltak, melyeknek papírtartalmát már a legkisebb szellő is -a pusztákon tapasztalható növénygörgetegekhez hasonlóan- továbbsodorta az utcákon. A máskor oly gyérforgalmú utcánk csendjét nagyszámú lerobbant és márkás autók, furgonok, pótkocsik zörgése törte meg. Meglátva a szétszórt kupacot, mindegyik megállt a vityillónk előtt, volt, amelyik még vissza is tolatott, és kiszállva a kocsiból bekiabált: nincs valamilyen fémhulladékunk még? Egy kanyi vasunk sincs már! -kiabáltam vissza. A nemleges válaszra tovább folytatták az útjukat. Volt köztük olyan is, aki felderítőket küldött ki. Egy ilyen biciklis, -télen-nyáron napbarnított arcú egyén is- megállt a házunk előtt. Kitartóan szemlézett a kerítésen keresztül, talán hirtelen előbukkant vasleletre várt volna? Mivel a kertünkben csak a márkás biciklik voltak fémből, aggasztónak kezdtem érezni ezt a nagy és hosszantartó érdeklődést. Jellemző karakterű, kis bajuszkás arca volt, elhatároztam, hogy lefényképezem. De ahogy meglátta a fényképezőgépet, villámgyorsan megfordult, fölpattant a biciklijére és elszáguldott. Ki tudja miért? Így csak a hátát tudtam lefényképezni.
Biciklizésből hazatérve még egyszer láttam az illetőt. Egy lerobbant Lada utasaival tárgyalt, a kertünk elé kitett szemét társaságában. Mikor megláttak, gyorsan továbbálltak. Nyilván a szúrós szememtől féltették az autójuk gumiját, nem akarták, hogy defektet kapjanak. Most egy kicsit nagyon aggódok. Vajon a kis szerszámos sufni –biciklijeink garázsának- ajtaját feltörve nem folytatnak-e kiterjesztett vasgyűjtést kis vityillónkban?
Miután Igenemnek elmeséltem az előző este és éjjel eseményeit, úgy döntött –szerintem helyesen- nem akarja kipróbálni a hajléktalan életet, és egy esti vonattal hazautaztunk.
Civilke |
Hurrá! Iró vagyok! Író vagyok!
Képtelen képesség. Öncélú hirdetmény. Egy kis remény.
Ez a Stephen King is - mint az amerikás híres emberek legtöbbje - biztos magyar származású! Ezt látszik bizonyítani, hogy amikor utoljára Magyarországon járt, meglátogatta az egyedül élő, öreg Király Arnold bácsit, a nyugdíjas magyar tanárt, aki kortársaitól eltérően nem volt alkoholista, a nőkről csak annyi ismerete maradt, hogy azok szoktak főzni és gyereket nevelni, de arról már fogalma sem volt, hogy hol, és hogyan készültek ezek a lurkók. Hál' Istennek a látásával nem volt semmi baj, így nem csoda, hogy öregkorára egy szenvedélye maradt, az internetezés. Hivatásának rabja maradt itt is, kizárólag irodalmi fórumokat látogatott, verseket, novellákat olvasott. Itt talált rá Andor szösszeneteire. Először a nevük hasonlósága miatt keltette érdeklődés vezette őt, hogy az egyik írását elolvassa. Ez épen egy műtét leírása volt, melynek olvasása a téma komolysága mellett is valahogy jókedvre derítette. Andor többi művének olvasása közben jött rá, hogy egy szike is lehet múzsa, egy élettelen múzsa. Ebben az időben járt nála épen, - ahogy a rokonát szeretettel elnevezte: - a "Kingpityu". Beszélgetés közben az öreg szóba hozta Andort is. Amikor "Kingpityu" végighallgatta a történetet, egy pillanatig maga elé nézett elgondolkodva, majd elővette zsebéből a mindig magánál hordott noteszát és egy ceruzával néhány sort írt bele.
Ha valaki kíváncsi rá, hogy mit írt kis füzetecskéjébe, az olvassa el az egyik - most kezembe került - Stephen King idézetet:
"Az írók mindenre emlékeznek (...). Különösen a fájdalomra. Vetkőztess egy írót pucérra, mutass rá a forradásokra, és ő még a legkisebbnek is elmondja a történetét. A nagy sebekből pedig nem amnézia lesz, hanem regény. Némi tehetség nem árt persze, ha az ember író akar lenni, de az egyetlen igazi feltétel az, hogy minden egyes forradás történetére emlékezz. A művészet lényege a szívós emlékezet."
Stephen King
„Boldogok, akik nem látnak és még is hisznek" - áll a Bibliában. Ezért kérem, ne vetkőztessenek pucérra a forradásaim miatt, higyjék el nekem, ott van a sok mesemondó heg. Inkább olvassák el a hozzá tartozó történeteket.
Azért bizalmasan megsúgom, otthon ágyba bújás előtt, néha még is megállok pucéran a tükör előtt, végignézek a forradásaimon és halkan elmormolom a hozzá tartozó történeteket. Mert nem akarok elfelejteni semmit, azaz valami íróféle szeretnék maradni még sokáig! Andor
Civilke |
Kedves Civilke!
Most is, mint mindig élvezettel olvasom az írásaidat.
Nagyon hangulatosak.
Be kell vallanom, viszont több időt kell rá fordítni, nem lehet csak úgy futtában, kapkodva átlátni.
/mostani rossz szokásaink közé került//
2010.09.09 23:42
Polgárka
„
Andy Jazz: LEGYINTETT EMBEREK
Zsolt a számítógépe előtt ülve nagy odafigyeléssel retusált egy, - a monitorján látható - fényképet. Közben szinte megszűnt a világ körülötte, annyira elmerült két fő szenvedélyének a számítógépnek és a fotózásnak az egyidejű élvezetében. Így észre sem vette, hogy harmadik szenvedélye, - a felesége – már egy perc óta ott áll a háta mögött, és türelmetlenül vár egy lélegzetvételnyi munkaszünetre. Miután ennek bekövetkezte teljesen reménytelennek látszott, finoman megkopogtatta a „hites” vállát. - Fiacskám! – mondta a váratlan érintéstől összerezzent urának! Üres a hűtő és a kamra. El kell menned a diszkontba! Összeírtam, hogy mit kell venni, és evvel átadott neki egy szálkás írással teleírt kockás füzetlapot. A férfi alig tudta leplezni hirtelen keletkezett rosszkedvét. Úgy tervezte, hogy estig kedvencei társaságában maradhat. És most oda az egész! Rápillantott az órájára, fél négyet mutatott. Még ez is! Az áruház a város szélén volt, és most a fél városon kell csúcsforgalomban, - amit úgy- de úgy utált - keresztül autóznia. Egy pillanatra fölötlött benne a gyerekkora, amikor a szomszéd házban levő boltban mindig meg tudták a napi szükségletüket vásárolni, nem kellett a 12 darabos tartós tej - és étolajos egységcsomagokat emelgetni. Szinte érezte emlékei boltjában terjengő Petró lámpához kapható petróleum és a frissen sült kenyér együttes szagát, látta az olajjal átitatott hajópadlón sorakozó zsákokat, amelyek visszahajtogatott szélén keresztül kikukucskált a tartalma: cukor, liszt, rizs, krumpli. A zsákok mellett nagy sámlira állított fazekat, amelyből „hitelesített” merőkanállal mérték ki a tejfölt. Látta a pulton a papírkupakkal lezárt tejes palackokat, az üvegtartókban tárolt édességeket, köztük kedvencét a krumplicukrot. Magában elmosolyodva eszébe jutott; még hitelkártya sem kellett, mert akkoriban jól ismerték egymást az emberek, a tulajtól kapott füzetbe beírták a napi vásárlást, amit a hónap végén kellett kifizetni. Hirtelen összerázkódott, gondolatai visszatértek a globalizációsodott, kisbolt- tönkretevő jelenbe. Rossz kedve azonban alábbhagyott a nosztalgiázás hatására és felébredtek benne a feleségének régen, a pap előtt tett esküjének szavai: - kitartok mellette jóban, rosszban. Ezért szó nélkül elzárta a számítógépét, fölvette az autós kabátját, összeszedte a lakásban található összes szatyrot, beült a kocsijába, indított és elindult küldetésének teljesítésére.
2.
Ahogy anno a híres angol felfedező, Cook kapitány - a Csendes óceán szigeteinek meghódítója, hajókázott szigetről-szigetre, úgy kóválygott Zsolt is az árukat rejtő állványszigetek között. Hasonlóan ahhoz, ahogy Cook kitűzte az Union Jacket a meghódított szigetre, ő is úgy rakosgatta a megtalált árut, a kerekes-bevásárlókocsijába. Megnézte a kezébe tartott komissiós listát, és elégedetten látta, hogy csak a toalettpapír hiányzik. Ez azonban úgy látszott kifog rajta, mert sehol nem találta. Körülnézett, és látta, hogy egy megfordított ládán ülve az egyik női alkalmazott papírdobozokat rakosgat egy raklapról az előtte levő a tároló-rekeszbe. Zsolt azok közé tartozott, akik sokat olvastak gyermekkorukban, többek közt Benedek Elek meséket is, és így tudta, milyen fontos a megszólítás. Most azonban bajban volt, mert az előtte levő nő úgy 35 év körüli lehetett, és a hivatalos megszólítást alkalmazva, nem biztos, hogy azt válaszolta volna, hogy „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!” Ezért rendkívül finoman megkérdezte: - Volna olyan kedves megmondani, hol találom a toalettpapírt? Na, nem volt olyan kedves. Vélhetőleg azért, mert a hölgy minden valószínűség szerint kézigránátokat rakodik, - állapította meg magában gúnyosan - és nagyon kell vigyáznia arra, hogy a hozzá tartozó biztosító karika nehogy megsérüljön, mert az ezt követő robbanás helyrehozhatatlan anyagi károkat okozhat, nem is beszélve a személyi sérülésekről. De aztán a nő még is meggondolta magát, és odakiáltott a közelben a targoncája mellett álló fiatalembernek: - Pityu! Mutasd meg a bácsinak, hol van a klotyópapír. Zsolt összerándult, egy kicsit meg is kapaszkodott az állványba. Ha még divatba lenne a párbaj, most a kardja után nyúlva így szólna: - Mondhatta volna szebben is kis gránátrakodócska! De szerencsére nincs, és az illető hölgy így megmenekült attól, hogy áldozata legyen, egy 7-15 évig terjedő büntetéssel sújtható, indulatból elkövetett emberölésnek. - Bácsi, bácsi dohogott magában. Miért nem úr, vagy tisztelt vevő. Ennél már csak az lett volna a nagyobb sértés, ha elvtársnak szólított volna!
3.
Na, ez a bácsizás nem hagyta otthon se nyugton! Igaz, hogy munkahelyén kedvesen – elismerve tudását és tekintélyét és azt, hogy jó barátnak, közéjük tartozónak tekintették - kollegái csak öcsi bácsinak hívták őt. De milyen más volt ez, a mai sértőhangúéhoz képest! Tudta, hogy a mindennap tükörbenéző nem látja a változást magán. Talán, ha egy csinos 18 éves tinivel együtt állna tükör elé! Egy kicsit elmosolyodott erre a gondolatra. Bár már ingyen utazhatok a közlekedési eszközökön, ennek ellenére jó erőben vagyok még. Ezt igazolja az is, hogy a villamoson, vagy a buszon a fiatalokat megszégyenítve, átadom az ülőhelyem, ha egy várandós nő, vagy egy mozgássérült száll föl - morfondírozott tovább magában. Tekintete az asztalán heverő nyomtatványra tévedt. Na tessék! - derült fel az arca, amikor mintegy igazolva eddigi gondolatmenetét, meglátta, hogy a foglalkozás rovatba nem az volt beírva, hogy nyugdíjas, hanem az, hogy nyugállományú építészmérnök. Kihúzta magát, és félig hangosan kimondta a sztereotip végkövetkeztetést: mindenki olyan idős, amilyennek érzi magát. Majd fölvidulva hozzátette, én most épen 45 éves vagyok!
4.
Aztán visszatérve az előző gondolatmenetére, hirtelen valami rossz érzés fogta el. A vonat és a villamos! Ahol jön a kalauz, vagy az ellenőr, és amikor ő a belső zsebébe nyúl a személyi igazolványáért, hogy avval igazolja; jogos a jegynélküli utazása, azok csak legyintenek egyet, hagyja – mondják, és anélkül, hogy egy pillantást vetnének rá, továbbmennek. Ez rosszabb, mint a bácsizás! Ez a legyintés irgalmatlanul azt jelenti, látszik, hogy te már olyan öreg vagy, hogy ezt fölösleges igazolnod, ezt mindenki látja. Kész! Az ember visszavonhatatlanul bekerül a „legyintett emberek” közé. Ez bizony már nem dicsőség!
5.
Ez a gondolat annyira elkeserítette, hogy a halál közelségén kezdet el gondolkozni. - Te asszony! fordult a szobába belépő feleségéhez, nem kéne megírni a végrendeletünket? Az asszony egy pillanatra meglepődött a kérdésen, majd gúnyos mosollyal a szája szélén, csak ennyit mondott: - Dehogy nem, és a végére írd oda, hogy olyan temetést kérsz, mint amilyen Attiláé, a hun fejedelemé volt. Csak téged a forgószékeden ülve, a számítógépasztaloddal, monitoroddal és számítógépeddel együtt temessenek el. A mai vízárak figyelembevételével nem kell az örököseinket avval megterhelni, hogy vízzel árasszák el a sírhelyedet. Majd még sietve hozzátette: na és a feleségedet sem kell belenyilaztatni a sírba! Zsolt elszégyellte magát. Sarkon fordult és bement a szobájába. Bekapcsolta a számítógépét és pár perc múlva folytatta a délután abbahagyott munkáját. Megszűnt számára a külvilág, a délutáni kellemetlen gondolatok észrevétlenül eltűntek a múlt ködében. Kis állólámpájának megvilágításában, ahogy igyekezetében kinyújtott nyelve hegyével is követte az egér mozgását, nem tűnt öregnek. Kis jóindulattal olyan 45 évesnek látszott.
Andy Jazz: LEGYINTETT EMBEREK
Zsolt a számítógépe előtt ülve nagy odafigyeléssel retusált egy, - a monitorján látható - fényképet. Közben szinte megszűnt a világ körülötte, annyira elmerült két fő szenvedélyének a számítógépnek és a fotózásnak az egyidejű élvezetében. Így észre sem vette, hogy harmadik szenvedélye, - a felesége – már egy perc óta ott áll a háta mögött, és türelmetlenül vár egy lélegzetvételnyi munkaszünetre. Miután ennek bekövetkezte teljesen reménytelennek látszott, finoman megkopogtatta a „hites” vállát. - Fiacskám! – mondta a váratlan érintéstől összerezzent urának! Üres a hűtő és a kamra. El kell menned a diszkontba! Összeírtam, hogy mit kell venni, és evvel átadott neki egy szálkás írással teleírt kockás füzetlapot. A férfi alig tudta leplezni hirtelen keletkezett rosszkedvét. Úgy tervezte, hogy estig kedvencei társaságában maradhat. És most oda az egész! Rápillantott az órájára, fél négyet mutatott. Még ez is! Az áruház a város szélén volt, és most a fél városon kell csúcsforgalomban, - amit úgy- de úgy utált - keresztül autóznia. Egy pillanatra fölötlött benne a gyerekkora, amikor a szomszéd házban levő boltban mindig meg tudták a napi szükségletüket vásárolni, nem kellett a 12 darabos tartós tej - és étolajos egységcsomagokat emelgetni. Szinte érezte emlékei boltjában terjengő Petró lámpához kapható petróleum és a frissen sült kenyér együttes szagát, látta az olajjal átitatott hajópadlón sorakozó zsákokat, amelyek visszahajtogatott szélén keresztül kikukucskált a tartalma: cukor, liszt, rizs, krumpli. A zsákok mellett nagy sámlira állított fazekat, amelyből „hitelesített” merőkanállal mérték ki a tejfölt. Látta a pulton a papírkupakkal lezárt tejes palackokat, az üvegtartókban tárolt édességeket, köztük kedvencét a krumplicukrot. Magában elmosolyodva eszébe jutott; még hitelkártya sem kellett, mert akkoriban jól ismerték egymást az emberek, a tulajtól kapott füzetbe beírták a napi vásárlást, amit a hónap végén kellett kifizetni. Hirtelen összerázkódott, gondolatai visszatértek a globalizációsodott, kisbolt- tönkretevő jelenbe. Rossz kedve azonban alábbhagyott a nosztalgiázás hatására és felébredtek benne a feleségének régen, a pap előtt tett esküjének szavai: - kitartok mellette jóban, rosszban. Ezért szó nélkül elzárta a számítógépét, fölvette az autós kabátját, összeszedte a lakásban található összes szatyrot, beült a kocsijába, indított és elindult küldetésének teljesítésére.
2.
Ahogy anno a híres angol felfedező, Cook kapitány - a Csendes óceán szigeteinek meghódítója, hajókázott szigetről-szigetre, úgy kóválygott Zsolt is az árukat rejtő állványszigetek között. Hasonlóan ahhoz, ahogy Cook kitűzte az Union Jacket a meghódított szigetre, ő is úgy rakosgatta a megtalált árut, a kerekes-bevásárlókocsijába. Megnézte a kezébe tartott komissiós listát, és elégedetten látta, hogy csak a toalettpapír hiányzik. Ez azonban úgy látszott kifog rajta, mert sehol nem találta. Körülnézett, és látta, hogy egy megfordított ládán ülve az egyik női alkalmazott papírdobozokat rakosgat egy raklapról az előtte levő a tároló-rekeszbe. Zsolt azok közé tartozott, akik sokat olvastak gyermekkorukban, többek közt Benedek Elek meséket is, és így tudta, milyen fontos a megszólítás. Most azonban bajban volt, mert az előtte levő nő úgy 35 év körüli lehetett, és a hivatalos megszólítást alkalmazva, nem biztos, hogy azt válaszolta volna, hogy „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!” Ezért rendkívül finoman megkérdezte: - Volna olyan kedves megmondani, hol találom a toalettpapírt? Na, nem volt olyan kedves. Vélhetőleg azért, mert a hölgy minden valószínűség szerint kézigránátokat rakodik, - állapította meg magában gúnyosan - és nagyon kell vigyáznia arra, hogy a hozzá tartozó biztosító karika nehogy megsérüljön, mert az ezt követő robbanás helyrehozhatatlan anyagi károkat okozhat, nem is beszélve a személyi sérülésekről. De aztán a nő még is meggondolta magát, és odakiáltott a közelben a targoncája mellett álló fiatalembernek: - Pityu! Mutasd meg a bácsinak, hol van a klotyópapír. Zsolt összerándult, egy kicsit meg is kapaszkodott az állványba. Ha még divatba lenne a párbaj, most a kardja után nyúlva így szólna: - Mondhatta volna szebben is kis gránátrakodócska! De szerencsére nincs, és az illető hölgy így megmenekült attól, hogy áldozata legyen, egy 7-15 évig terjedő büntetéssel sújtható, indulatból elkövetett emberölésnek. - Bácsi, bácsi dohogott magában. Miért nem úr, vagy tisztelt vevő. Ennél már csak az lett volna a nagyobb sértés, ha elvtársnak szólított volna!
3.
Na, ez a bácsizás nem hagyta otthon se nyugton! Igaz, hogy munkahelyén kedvesen – elismerve tudását és tekintélyét és azt, hogy jó barátnak, közéjük tartozónak tekintették - kollegái csak öcsi bácsinak hívták őt. De milyen más volt ez, a mai sértőhangúéhoz képest! Tudta, hogy a mindennap tükörbenéző nem látja a változást magán. Talán, ha egy csinos 18 éves tinivel együtt állna tükör elé! Egy kicsit elmosolyodott erre a gondolatra. Bár már ingyen utazhatok a közlekedési eszközökön, ennek ellenére jó erőben vagyok még. Ezt igazolja az is, hogy a villamoson, vagy a buszon a fiatalokat megszégyenítve, átadom az ülőhelyem, ha egy várandós nő, vagy egy mozgássérült száll föl - morfondírozott tovább magában. Tekintete az asztalán heverő nyomtatványra tévedt. Na tessék! - derült fel az arca, amikor mintegy igazolva eddigi gondolatmenetét, meglátta, hogy a foglalkozás rovatba nem az volt beírva, hogy nyugdíjas, hanem az, hogy nyugállományú építészmérnök. Kihúzta magát, és félig hangosan kimondta a sztereotip végkövetkeztetést: mindenki olyan idős, amilyennek érzi magát. Majd fölvidulva hozzátette, én most épen 45 éves vagyok!
4.
Aztán visszatérve az előző gondolatmenetére, hirtelen valami rossz érzés fogta el. A vonat és a villamos! Ahol jön a kalauz, vagy az ellenőr, és amikor ő a belső zsebébe nyúl a személyi igazolványáért, hogy avval igazolja; jogos a jegynélküli utazása, azok csak legyintenek egyet, hagyja – mondják, és anélkül, hogy egy pillantást vetnének rá, továbbmennek. Ez rosszabb, mint a bácsizás! Ez a legyintés irgalmatlanul azt jelenti, látszik, hogy te már olyan öreg vagy, hogy ezt fölösleges igazolnod, ezt mindenki látja. Kész! Az ember visszavonhatatlanul bekerül a „legyintett emberek” közé. Ez bizony már nem dicsőség!
5.
Ez a gondolat annyira elkeserítette, hogy a halál közelségén kezdet el gondolkozni. - Te asszony! fordult a szobába belépő feleségéhez, nem kéne megírni a végrendeletünket? Az asszony egy pillanatra meglepődött a kérdésen, majd gúnyos mosollyal a szája szélén, csak ennyit mondott: - Dehogy nem, és a végére írd oda, hogy olyan temetést kérsz, mint amilyen Attiláé, a hun fejedelemé volt. Csak téged a forgószékeden ülve, a számítógépasztaloddal, monitoroddal és számítógépeddel együtt temessenek el. A mai vízárak figyelembevételével nem kell az örököseinket avval megterhelni, hogy vízzel árasszák el a sírhelyedet. Majd még sietve hozzátette: na és a feleségedet sem kell belenyilaztatni a sírba! Zsolt elszégyellte magát. Sarkon fordult és bement a szobájába. Bekapcsolta a számítógépét és pár perc múlva folytatta a délután abbahagyott munkáját. Megszűnt számára a külvilág, a délutáni kellemetlen gondolatok észrevétlenül eltűntek a múlt ködében. Kis állólámpájának megvilágításában, ahogy igyekezetében kinyújtott nyelve hegyével is követte az egér mozgását, nem tűnt öregnek. Kis jóindulattal olyan 45 évesnek látszott.
Polgárka
|
|
Motto: A betegség változatosságot hoz
az ember egyhangú életébe.
És nagy örömöt, ha kigyógyultunk.
Ha nem gyógyultunk ki, akkor csak a
változatosság marad, kis örömökkel.
von Bürgerchen
Nyavalyák szülte vidámságok
1.
Amikor nem csak a nevetéstõl fogja az ember a hasát!
A történet az „átkos” korszak haláltusájának a kezdetén, a nyolcvanas évek közepén kezdődött. Andor azok közé a szerencsés emberek közé tartozott, akik 5 éves, türelmes várakozás után egy Trabant 601 személygépkocsi boldog tulajdonosává válhatott. Akinek volt már ilyen jószága, az tudja: a család egy új taggal bővült. Az ember azonnal elhalmozta a „kedvest” minden féle haszontalan pótalkatrésszel, és ha tehette volna, még az ágyba is maga mellé fekteti, de ismerve a panellakások méreteit, ez akkoriban megvalósíthatatlan volt. Ma már más a helyzet… Ez oknál fogva, csak az egyik fontos szervét, az akkumulátort lehetett fölcipelni az emeletre, hogy a családi fészek melegében jó erőben átvészelje a kinti mínusz 10°-os hideget és a kocsiba visszaszerelve életre keltse a motort, ami aztán az indítást követő túráztatással és bűzzel felébresztette a környék lakóinak többségét is. Ez az akkumulátor savval volt föltöltve, ami a ruhára kerülve visszafordíthatatlan anyaghiányosságot okozott rajta. Ezt elkerülendő, Andor télikabát helyett egy vékony munkaköpenyben indult le érte. Technikai okok miatt, a súlyemelőknél alkalmazott térdrogyasztásos technikával történő emelést nem tudta kivitelezni. Míg ott 3 piros lámpa jelzi a gyakorlat érvénytelenségét, hősünknél ezt két kiguvadt szem és a derekába nyilaló késszúrás szerű érzés helyettesítette. Ráadásul jól meg is fázott a dereka. Így nem is lehetett rajta csodálkozni, hogy másnap reggel olyan pózban ébredt, hogyha kisebb lett volna, kíváló 90°-os vonalzó válhatott volna belőle. Így történhetett meg, hogy egy-kettőre, – egy várószobában találta magát.
A jó erőben levő doki, az asszisztensnő segítségével megpróbálta rásimítani Andort a vizsgáló asztalra. Szégyen ide, szégyen oda, 95°-nál már úgy kiabált, hogy attól féltek, hogy a kint várakozó betegek egy része bepánikol és hazamegy. Ezért fölhagytak az egyengetéssel. Rövid tanácskozás után, bibliai döntést hoztak. Miként anno Krisztus Urunkat a főpapok átküldték Pilátushoz, hasonló módon Andor is átkerült az orvosi gyógyeszközökkel a betegeken kísérletezők birodalmába.
A gyógyító szerkentyű egy vasúti indítótárcsához volt hasonló, a különbség csak annyi volt, hogy a fehér részt egy 2cm-re összenyomott üvegpogácsa helyettesítette, pirosat pedig pogácsa közepébe becsalt piros színű nyáklap, a rá fölforrasztott elektródákkal, tranzisztorokkal stb. Ezt nyomták rá a derekára, hogy kikergessék a gonoszt a derekából. A harmadik kezelés után már annyira ki tudott egyenesedni, mint a Verdi opera hőse: Rigoletto.
Ekkor vette észre, hogy szép élénkpirosat pisilt. Kicsit elcsodálkozott, mi ez az ünnepélyes felhajtás? Karácsony már elmúlt, Húsvét még messze van, különben is annak a színe a lila. Miután szégyenlősen bevallotta, milyen különleges jelet kapott az Úrtól, kezelője levette a tárcsát a derekáról, és föltartva neki, mint ahogy egy állomásfőnök szokta a vonatnak, útnak indította élete új állomására, az Urológiára.
Az Urológián kedvesen fogadták. Megkérdezték, volt-e már kisvécézni, és tudna-e nekik ebbe a kis utasellátó pohárba egy parányi aranysárga színű nedűt kölcsönözni, abból a csodálatos forrásból, mely pillanatnyilag a szervezetében szunnyad? Még mélyen alszik, nem szunnyad, mondta vendéglátóinak. Ekkor az eddigi kedves hangulat egy pillanat alatt megfagyott, olyannyira, hogy félelmében kérés nélkül fölébresztette az illetőt. Teljesült a kérésük! Valami kis papirkát tunkoltak a pohárba, mire az szégyenében elpirult. Látszólag elégedettek voltak vele, mert kedvet kaptak egy kis börtönszexre. Egy vizsgálóasztalra lökték, és egy vazelines gumikesztyűvel, hátulról megerőszakolták. Újra megenyhült a hangulat, megveregették a vállát, és azt mondták: valami prosztata rendben van.(Akkoriban még nem tudta, mi is az tulajdonképpen. Bezzeg ma, 25 év multán! De hagyjuk ezt! Biztos lesz rá alkalma, hogy erről is beszámoljon!)
Ezután kapott egy menlevelet, amivel bebocsájtást nyerhetett a röntgen-osztályra. Itt minden esemény nélkül lezajlott a procedúra, csakhamar visszatérhetett az ott kapott lelettel a hóna alatt a kiindulási állomására. A doktor úr elvette tőle a magával hozott traffipaxot, és föltette egy hangulatvilágítást is magában foglaló faliszekrénykére. Érdeklődéssel figyelte a fekete celluloidot, majd mosolygós tekintete hirtelen elkomorodott. Ajjaj, baj van villámlott rajta keresztül egy baljós érzés! És nem csalódott!
- Magának egy veseköve van a vesemedencéjében –mondta. Meg kell operálni! Mellbe vágta ez a hír.
- De hiszen egyáltalában nem okoz fájdalmat nekem, - mondta egy kis reménykedéssel a hangjában. Tényleg szükséges a műtét?
- Nézze! Maga még eléggé fiatal ahhoz, hogy egy vesével éljen – volt a válasz. Ez az utolsó pár szó olyan lelkesítőleg hatott rá, hogy azonnal ott akart maradni. Ha nem is azonnal, de három hét múlva már a patyolat tiszta kórházi ágyon szundikálva próbálta bepótolni a munkás évei alatt felgyülemlett kialvatlanságát.
|
A lecsóm...
Tegnap minden hazafiasságomat belefőztem a lecsómba. Vettem egy kiló
zöldpaprikát, egy kiló paradicsomot és két nagy fej vöröshagymát. Már
ekkor éreztem, hogy koncepcionális hiba van a receptemben, hisz ha
egyszer a hagyma vörös, akkor az nem fehér. De biza, van ami kivülröl
vörös, belül meg fehér. Ja vagy úgy mint a... Pszt! Most ez egy másik
dolog.
Szóval felraktam egy szép nagy teflon lábosban a fehér vöröshagymát,
kicsit melengettem, hozzátettem a zöldpaprikát, na és a tetejére a
piros paradicsomot. Ott rotyogott előttem egész hazafiságom. Azt még
anyámtól tudtam, hogy a magyar konyha alapja, hogy lassan főzz. Takard
le és néha-néha önts alá egy kis vizet.
Lefedtem, nem tettem rá túl nehéz fedőt, hogy a hazafias gőz könnyedén
szökhessen ki a fojtás alól... megbűnhödte már e nép, gondoltam...
Illatos lett a konyha. Friss magyar lecsó illata csapta meg az orrom,
s ha futurista barátaimnak igaza van, hogy a szaglás nagyon fontos
érzékszervünk, most ki lett elégítve. Szállt az illat, a
piros-fehér-zöld, paradicsom-hagyma-paprika orgia. Szinte szárnyalt
velem a konyha, a legszívesebben ráültem volna a fedőre, hogy a
kiáramló gőzillatok szárnyán száguldozzak, mintegy varázsszőnyegen, s
hirdessen a világnak, hogy hát idefigyeljenek emberek: az Önök
hazafiassága vajon gourmézható-e? Mert a miénk, hö-hö, tessék! S ezzel
lekaptam a fedőt. Belenéztem a lábasba és döbbenten láttam valami
barnás löttyöt, valami összeesett, meghatározótlan hazafiságot.
Megrácosult, fáradt zöldes paprika darabok kerülgették a
megfőzhetetlen paradicsom héjakat, a hagyma pedig már rég szétfödte
magát, tiszta tisztessége felszívódott. De mi ez
az új lé? Ez lenne a lecsó?
De tudom, mi a baj. A lábas kínai volt, a paprika californiai,
melegházi, se íze, se bűze, a paradicsom dél-ontariói,
éretlen-ízetlen, a hagyma meg spanyol. Hát csoda, hogy ebből nem lett
egy magyar lecsó? S én, a szakács? A hitem, a hozzáállásom? A
magyarság tudatom? Hát már ez a hülye lecsó sem toleráns, már ez is
ellenzéki áldozat lett? Manipulálható, aki egy kis melegség hatására
csak úgy egybeolvad, asszimilálódig? Hát ennek nem számit az az
erőfeszítés, amit annak érdekében fejtünk ki, hogy régi színeinket
visszanyer-jük? Hát mi van itt? Anarchia?
Egy szakadozott frottír törülközőbe töröltem a kezem. Nagy mutatványom
a végéhez közeledik - gondoltam. Szobatiszta barátaim, akik a
vacsorára jöttek majd azt kapják, ami van...
Fürkésző tekinttel néztem, ahogy tányérjuk szélére szednek. Tudom -
mondogatom magamban -, nem a legszebb a színe, de... Az asztalvégén
ülő öreg barátom már másodszor szedett. Sőt, kenyerével törölgeti a
szaftot, megindul a harc az utolsó cseppekért...
Finom volt - mondja az asztalfő -, hol tanultál meg így főzni? Ezek a
magyaros ízek! Fantasztikus!
Tudod, mi nagyon szegények voltunk.. és a szívünket nem a kabátunk
hajtókáján hordtuk, hanem belefőztük a lecsóba.
|
Papp Lajos: Az én miatyánkom
Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor, kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj: MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!
Mikor a magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a rossz: - Merre van Istene!
Ó lélek, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram, SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!
Mikor mindenfelől forrong a nagyvilág,
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor a Pokol szabadul a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram, JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!
Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne!
Ó lélek, ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, hajtsd meg homlokod,
S mondd: URAM, LEGYEN MEG A TE AKARATOD!
Mikor a kisember fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a gazdag milliót költ: hogy éljen,
S millió szegény a nincstől hal éhen,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,
S kérd: URAM, ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!
Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, - sőt, ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy tagadd meg ŐT,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:
Uram, segíts, S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!
Mikor hittél abban, hogy téged meg becsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak.
Ó lélek, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram, MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!
Mikor a nagyhatalmak a békét tárgyalják,
Mikor a béke sehol, csak egymást gyilkolják,
Mikor népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: miért tűröd ezt? ISTENEM, MI ATYÁNK?!
Ó lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a rossz, támad, s tombol.
URAM, MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!
|
A Bianka Apartman kedvezményes üdülést kínál félpanzióval a nyugdíjas korosztály számára
 Szállás + félpanzió (5 nap/ 4 éjszaka): 13.600 Ft
Bogács a Bükk aljai Borvidék gyöngyszemeként a hegység déli lejtésű lankái között fekvő igazi üdülőparadicsom.
A Bianka Apartman Bogács egy csendes, nyugodt környékén, mégis a falu központjához közel található. A házban tíz 4 személyes és egy 8 férőhelyes - jól felszerelt - apartman várja vendégeit. Mindegyikben külön háló, nappali, amerikai konyha, tusoló és mellékhelyiség található. A kertben grillsütő, a házban klubhelység, a szobákban televízió teszi teljessé a kikapcsolódást.
Programlehetőségek: Az Apartmantól nem messze található a Bogácsi Termálfürdő, mely a pihenni és gyógyulni vágyó vendégeket télen-nyáron fogadja. Területén 5 db gyógyvizes medence (34-38 0C) és 1 db feszített víztükrű úszó-medence (24-26 0C) található. A 485 m mély termálkútból nyert kénes gyógyvíz hatékonyan segíti a reuma, izületi és mozgásszervi betegségek, légcsőhurut, nőgyógyászati, egyes gyomor-, epe- májbetegségek, bőrbetegségek gyógyulását, valamint törések utókezelésén
|
Wass Albert
Magányosság erdejében
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak;én és valaki,
valaki,akit nem ismerek.
És aki mégis,mégis elkísér akármeddig megyek.
Valaki,akit mégsem ismerek.
S van itt egy álmom:különösen szép,
és különösen mégis fáj nekem:
Valaki egyszer majd elémbe lép,
és megfogadja két tévelygő kezem,
lecsókolja,két könnyező szemem...
Valaki majd az életembe lép,
aki százszór több,mint az életem.
Van itt egy álmom:különösen szép,
és különösen,mégis fáj nekem...
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak,én és valaki,
Valaki,akit nem ismerek,
és akiről még tudnom sem szabad:
Bár jobban szeretem,mint magamat.
|
Cseh Katalin
Csönd és félelem
Ha félek csönd van
Ha csönd van félek
Csöndtorony ablakából
Olykor ki-kinézek
Csöndem lakója félelem
Félelmem lakója csönd
Fekete tintát a rettenet
Lelkemre néha önt
Ha félek csönd van
Ha csönd van félek
Csöndsarokban lapítok
Suttyomban reméle
|
Zene
Az ember, amíg fiatal, erős,
Úgy véli, hogy egész nagy zenekar
Van a szívében, kürtök és dobok,
Hegedűk, hárfák, csellók, fuvolák
És mind az élet örömét, a szépség,
A jóság és igazság himnuszát
Ujjongják viharozva és vidáman.
Nem veszi észre, hogy a jó zenészek
Lassacskán szépen elhallgatnak és
Elszöknek egyenkint egy más vidékre.
Nem veszi észre, hogy fekete posztó
Jön a dobokra és hogy elrekednek
A trombiták s a száguldó ütem
Mindegyre lassúbb. Mígnem egy napon
Magában áll az utolsó zenész
S tört hangszerén egy hang sír elhalón
Mintegy segítségért kiáltva égre,
Majd csak susog és elnémul örökre
A bánat.
/ JUHÁSZ GYULA / |
[132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
