Új bejegyzés Frissítés

2012.04.07. 17:03 mama

kellemes húsvéti ünnepeket!

2012.03.17. 14:46 én

ÉN

2011.09.19. 05:44 Roz

A szeretet természete Kocsis Pali szerda, 2011. március 30. 09:11 Ne lásd-nem látható Érezd Ne mond_nem mondható Érezd Ne írd-nem írható Ne add-nem adható Érezd Ne fogadd-nem fogadható Érezd Érezned pedig csak magadban lehet. Ne becsüld le az eszed,mert van amit csak akkor érezhetsz ha van eszed, van amit csak akkor érthetsz ha van szíved. Tégy meg mindent azért amit szeretsz: Nézz az égre,és magad leszel a szeretet, Nézz a napra,és magad leszel a szeretet, Nézz gyermekeidre,és magad leszel a szeretet. Ekkor már bármit megtehetsz:Írhatod és Mondhatod,Adhatod és Fogadhatod. Azzá váltál ami szeret,az vagy aki szeret.

2011.09.17. 18:58 Polgárkától( visszaidéztem)

Palackposta!   Nem tudtam mire vélni kedves barátnőm levelét, amikor ezt írta nekem, "öreg a nénikéd". Mikor mondtam én valaha is valakinek azt , hogy öreg? Na, nézzük csak meg -mondtam magamnak- és rákattintottam a levél elsütőbillentyűjére. És láss csodát, egy barátságos, világosságot árasztó, szinvonalas honlapon találtam magam. Jó kis bevezető képek, sztorik, amelyeket olvasva a tükörbe nézve mindjárt pökhendien odavágtam magamnak, öreg a te nénikéd! Igaz, utána egy pillanatra körülnéztem, nincs-e a közelbe egy nénike, nem volt! Mielőtt tovább olvastam volna friss felfedezésemet, mégegyszer megtekintettem a  tükörben annak az öreg bácsikának a képét, akinek öreg a nénikéje és megnyugodtam. Nyugodtan vállalhatja korát a kis öreg, mert még soha nem hallotta, hogy valaki így fakadt volna ki: "öreg a bácsikád"! Vagy tévedek, de akkor őt láttam  a tükörben személyesen. Micsoda nagy megtiszteltetés!   Fiatalabb koromban a lányok titkos naplót, vagy másnéven emlékkönyvet vezettek, melyekbe legféltettebb titkaikat, vágyaikat írták bele. Tartalmának megfelelően, hogy más ne tudja elolvasni, e könyvecskéket , gazdáik mindig rejtekhelyet kerestek nekik, -napközben párnák, matracok alatt, könyvek mögött várták az újabb vallomást. A fiúk persze vadásztak az ilyen naplókra, amiből sokat megtudhattak pajtásuk intim életéről, érzéseiről. Persze a mamák is kiváncsiak voltak csemetéjük lelki életére, majdnem mindegyik ismerte is a tartalmát, mert ők is voltak fiatalok, nekik is volt emlékkönyvük, amit dugdostak, tehát már hivatalból ismerték ezek vélhető feltalálási helyét.     Mivel a tükröm  meggyőzött, hogy még sok víz lefolyik a Dunán, amire öreg leszek, fiatalos kiváncsisággal mindjárt a "Kedves naplóm" fejezetre szörföztem át. És mit találtam ott, egy nagy tavat, aminek a felszínén sok-sok üzenetet találtam "palackba" zárva lebegni. Ezeket az üzeneteket a kutya sem olvassa, aki bedobta, az is rég megfeledkezett róla, 2 hét után föladja a reményt, hogy valaki fölbonthatja az üzenetét, beleteszi a sajátját, és visszalöki a kiindulási helyére. Erről könnyen meggyőződhettem, amikor 2 palackban üzenetet cseréltem. Mindkettő egykedvűen ringatózik társai közt a vízfelszínen.     Elgondolkoztam, mi lehet ennek az oka? A mai naplókat blognak (az én fordításomban gondolatgyüjtőknek) nevezik, és ellentétben elődjükkel most az a baj, ha senki sem kiváncsi a beleírt titkos vágyakra, üzenetekre. Talán, hogyha csak úgy lehetne elolvasni őket, hogy jó hacker módjára fel kellene törni az olvasást védő kódot, rohamosan megnőne irántuk az érdeklődés    Most szépen összehajtogatom ezt a kis gondolatmenetemet, beledugom egy palackba, jól lezárom, nehogy vizet kapjon, vigyázva a vizbe helyezem, és óvatosan meglökve útjára emgedem. Mit lehet Atudni, hátha akad valaki, akit érdekel a palack tartalma, és fölbontja!

2011.09.13. 01:28 Élj a mának

Dalszöveg Tudod, ilyen az újmódi rendszer, Ebben a korban hős a gengszter, És az éjjel is nappal, Az élet nagy torta habbal, De az íze savanyú, A sorsod üres és iszonyú. Itt zenék szólnak és fegyverek, Itt mindenki mindig más lehet, A fiúk is lányok, az áldás is átok, De nem tűnik fel senkinek, És aki elvágja a torkodat, Az lesz a hírekben az áldozat. Már nem az, ami volt, Én elhagyom e kort, Várnak egy szebb világban Már nem az, ami volt, Most elhagyom e kort, De Te csak élj a mában. A tévét nézed, de ő is néz Téged, Ha az adás véget ér, aznap Neked is véged, Nem élsz kétszer, De meghalsz újra meg újra Fogyasztói sorsodat Egy reklámember írja Nekem jöhet a bor, de nem kell a por, Se a láb, amely eltipor, Se a hálás utókor, Műemlék, márványszobor De látni szeretném, hogy hogyan kapsz észbe, Amikor késő lesz a megrendülésre. Már nem az, ami volt, Én elhagyom e kort, Várnak egy szebb világban Már nem az, ami volt, Most elhagyom e kort, De Te csak élj a mában

2011.07.25. 09:45 Roz

A szép üveggömb összetört, nem véd többé gyermek álom És száz cserép közt sebzett szívvel állsz tétován. Ha rád zuhan egy zord világ, hogy bírnád el gyönge vállal? Átkozódhatsz senki nem felel, de érzed: menni kell. A kérdés csak az: Az árnyékod hogy lépjem át? A múlttól búcsút hogy vegyek? Hogy törjek szét egy glóriát? Miért bánt a lelkiismeret? Hogy száll az ember, ha földrerántja önmagát? És hogy lesz szabad, ha a saját árnyát sosem lépi át?

2011.07.20. 01:30 Nyugdíjas

Érints meg! (Szerzőjét nem ismerem. Kaptam, meghatott.) Érints meg, - erre kérlek, - ha kisbabád vagyok! Ölelj gyakran magadhoz, nélküled "megfagyok"! Ne csak pelenkázz, mosdass, ha éhezem etess! Puszild meg arcom százszor, mert így természetes! Ringass el két karoddal, nyugtasd meg lelkemet, öledbe bújva érzem, hogy jó szülőm szeret! Érintésed ha érzem, az biztonságot ad, Érints meg, ez az érzés, mindig velem marad! Érints meg, - erre kérlek, - ha gyermeked vagyok, s nem értem a világot, s félelmeim nagyok. Ne tarts magadtól távol, ha veled dacolok, helyemet nem találom, sok még az új dolog! Keresd az utat hozzám, próbálj megérteni! könnyű álmokat hozz rám, s akarj érinteni! Jó éj puszid oly édes, olyan megnyugtató, mesélő érintésed álomba ringató! Kamasz fiaddá váltam? Érints meg akkor is! Lelkem nem érzéketlen, csak más világba visz! Ne hidd, hogy azért bántlak, mert most komisz vagyok. Ezer tüském is vágyja az ölelő karod! Magam felnőttnek érzem, - s hangodra szomjazom, az élet viharához így alkalmazkodom. Ketté szakadt világban, még helyem nem lelem, viselj el hogyha bántlak, s maradj mindig velem! Érints meg! - erre kérlek, - ha barátod vagyok! megnyugtat ölelésed, ha más felzaklatott! Biztató szép szavakkal lelket is önts belém. értelmet adj a létnek, és tarts tükröt elém. Kétségeimet vesd el, tudasd: fontos vagyok! Lehet hogy érintésed, minden, amit kapok. Ha szomorú a lelkem, vidámíts végre fel, legyél velem ha baj van, s nem hagylak én sem el! Kedvesem, éltem párja, most hozzád fordulok, érintésed, szerelmed, a legszentebb dolog. Ám tévedés azt hinned, a szenvedély elég. Ezer félelmem kerget a karjaidba még. Megnyugtat ölelésed, vigaszt nyújtasz nekem, lágyan szoríts magadhoz és szebbítsd életem! Ilyenkor végre érzem, - szemünk együtt ragyog. Olyannak szeretsz engem, amilyen ÉN vagyok. Felnőtt gyereked lettem, most már csak az leszek, s van már saját családom, kiket ölelhetek. Anyám, s apám karjára mégis számíthatok. Érints meg most is, kérlek, mikor gyenge vagyok. Szülői ölelésed, ma is sokat jelent, így segíts értékelni, múltat jövőt, jelent. Már én is másképp látlak, jobban becsüllek már. Ami fájt elfelejtem, az élet jó tanár. Érints meg még! - ezt kérem - idős szülőd vagyok. Erős karodra vágyom, mielőtt meghalok! Érints meg, ahogy egykor érintettelek, amikor apró voltál, kis, védtelen gyerek. Ülj le a közelembe, fogd kezem, adj erőt, simíts az öreg arcon, sok ráncot, vad redőt! Melegítsd át a szívem, megfáradt tagjaim, te rólad szólt az élet, a legszebb álmaim.

2011.03.21. 11:33 mama

Kedves Roz! Engedd meg,hogy utólag én is sok boldogságot kívánjak szűletésnapodra. Ez a kis unoka a legszebb ajándék.Nagyon sok öröm egy ilyen csöppség.Én is szeretném már,hogy legyen dédunokám.De egyenlőre a leányom,aki 56-ban született csak kesereg,hogy még nincs unokája. Rozália lenne a neve,az én nevem után,ha kislány  lenne. Nagyon sok örömet még egyszer,mert nagymamának lenni nagyon jó.

2011.03.06. 10:51 mama

Reményik Sándor Ne ítélj. Istenem, add, hogy ne ítéljek Mit tudom én, honnan ered. Micsoda mélységből a vétek. Az enyém és a másoké, Az egyesé, a népeké. Istenem, add, hogy ne ítéljek. Istenem, add, hogy ne bíráljak: Erényt, hibát és tévedést Egy óriás összhangban lássak-- A dolgok olyan bonyolultak És végül mégis mindenek Elhalkulnak és kisímulnak És lábaidhoz együtt hullnak. Mi olyan együgyün ítélünk S a dolgok olyan bonyolultak. Istenem, add, hogy mind halkabb legyek--- Versben s mindennapi beszédben Csak a szükségeset beszéljem. De akkor szómban súly legyen s erő S mégis egyre inkább símogatás: Ezer kardos szónál többet tevő. S végül ne legyek más, mint egy szelid igen vagy nem, De egyre inkább csak igen. Mindenre ámen és igen. Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére űl. Ámen. Igen. És a gonosztól van Minden azonfelül.

2011.03.03. 15:08 mama

2011.03.03. 14:52 mama

2011.03.03. 13:35 mama

http://www.kepafalon.hu/Koday_Laszlo_festmenyek_mid_136.htmlri

2011.03.02. 15:02 é,te,ő,mi.ti,ők!

Bodnár Éva: Önmagam gyóntatója Amikor túlcsordul az a bizonyos pohár, és semmi, semmi sem a régi már... Fájdalomként élem meg a perceket. Akkor kérek egy csöpp szeretetet. Odafigyelést - bármit, mi emberi: Segítsetek a kínruhát levedleni! Amikor már önmagamtól is csak rettegek, és semmi sincs amin nevethetek, mert bezárul az ajtó - kívül reked a fény. Nem jön segítség, eltűnik a remény. Fojtogat, kínoz, mardos a bűntudat, dühömben szűkölve bántok meg másokat. Milyen ember vagyok? Kérdezem szüntelen, de a válasz közömbös, személytelen. Nem vagyok ember, csak gyarló porhüvely, ki itt a Földön mindenért felel. Mindenért, amit tesz, alkot, leír, vagy kimond... Így vagyok Ember - vagy inkább Bolond? Óh, ha tudnám, mit miért teszek?! Vezessetek hát, segítő kezek, hogy önmagamban keressem a fényt! Eldobva minden ártó véleményt. A keserűség szobrát összezúzva, mégiscsak Ember tudjak lenni újra

2011.02.27. 14:47 én

Nemes Péter: Mindig a barátod leszek Időtől, tértől függetlenül, még ha testem már nem is e világon jár, csak gondolj rám, és figyelj én ott leszek benned. Ha sötét felhők gyülekeznek, leszek neked napsugár felettük. Ha magányosan állsz az erdő szélén, csak gondolj rám, és mesélek majd a madarak nyelvén, csakis neked hogy tudd nem vagy egyedül. Ha elborít a sötét egy újholdas éjjelen, gondolj rám, és elér a vigasz akkor is, mert ott ragyogok majd benned a csillagos égbolt helyett. Ha az ősz sóhaja nyomán elsárgulnak a fák, a halott levelek hullásából hallhatod, ahogy a jövő reménységét súgom neked. Ha szívedbe mar a jeges tél, leszek neked a hópelyhek zenéje hogy ne feledd, még a hideg is szép lehet. Ha lelked szeretetre sóvárog sugárzom majd neked a születésnapi torta gyertyalángjából, és a csillagszóró szikráiból is. Ha otthonodat nem leled csak gondolj rám, és érezd ott mélyen otthonod az egész világ. Ha késne a tavasz, a megújulás erejét öntöm beléd a napkelte ragyogásából minden párás hajnalon. Ha félelmek gyötörnek, és nem leled az utat csak nézz a távolba, ahol feltámad a szél, és simogatásában ott leszek, felszárítom könnyeidet. Ha már fogytán az erőd, a hegyek sosem apadó erejével emellek fel, hogy menj tovább, tovább! Ha már úgy érzed, nincs kiút az útvesztőből, csak hunyd le a szemed, és lelkedet szárnyalni viszem a álmok mezején, hogy lásd a szabadság létezik. Ha nem találod a megnyugvást, békével a karomban suhanok feléd a naplemente varázsában hogy sose feledd, a harmóniát magadban keresd. Ha örömödet nem oszthatod meg mással, nézz egy virágra, és én mosolygok vissza tiszta szívből, veled örülve, a lelkedben élő kisgyermekre. Ha bánatodat nem hallgatja meg senki, csak gondolj rám, és ott leszek a szívedben. Csak ott leszek, és ölellek s az esőcseppekben veled könnyezem Ha szükséged van rám, ott leszek mindig csak gondolj rám! És tudd van egy barátod aki vár a végtelen partján!

2011.02.05. 11:35 reiszen

Csoóri Sándor:   ANYÁM SZAVAI   Köszönjük neked fiam, hogy hazajöttél, mert mi már olyan öregek vagyunk,   mint fönt a padláson az a falióra s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat. Szépszerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e? Amikor jössz, az a mi vasárnapunk. Apád még csak-csak, ide fut, oda fut, de nekem már a kisajtóig is ménkü hosszú az út, hányszor megemlegetem azt a körtefát, amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba, meg tudnék benne kapaszkodni, mint most a te karodba. Talán ha bottal járnék! No még csak az hiányzik! Fogom inkább a söprűt, azzal botozgatok el a ház végéig, a kapuszájig, minthogyha dolgom volna. Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, híradásra. Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket -- A múltkor is, amikor Amerikába mentél, a szemem belülről kisebesedett: eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém? mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor és minden repülő lezuhan, melyen te utazol. Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet, hogy én már a fölröppenő madártól is megijedek? és annyi havat álmodok össze-vissza: hókazlat, hóhegyet és mindegyik mögül a fiamat hallom -- igen, a köhögésedet, de a fekete puskacsövek és messzelátók figyelik lépteimet. Talán, ha én is kelek-forgok a világban amerre te, nem féltelek a kilengő, magas házaktól s a krokodilus tavaktól se, a mosolygó, késes emberektől, akik bankot rabolnak vagy csak játszanak, álarc van rajtuk, mint a szüretibálos ördögökön s bohócos nagykalap, de ki szegény: akkor is fél, amikor nevethetne, amikor örül, ki van az én szívem is verve, hét vassal körös-körül

2011.02.03. 11:45 +én

Lát engem, nővérke? Ezt a szabad verset egy idős asszony írta, aki hosszú évekig Skóciában, öregek otthonában élt. A nővérek, ápolók, de még az orvosok is zavartnak tartották. Halála után találták meg ezeket a sorokat. Amikor rám néz, azt gondolja: Mogorva öregasszony, lassú, Mindenben bizonytalan, zavart tekintetű, aki mindent lepecsétel, amikor eszik, nem felel, amikor maga elégedetlenkedik, aki nem veszi észre,hogy fogytán a kedve, ereje. Olyan, mintha nem tudná, mit csinál, minden lépcső magas neki, és nem látja, hová-merre tart. Aki akarat nélkül tűri, hogy mindent más csináljon vele, etessék, fürdessék és egyebek. Ilyennek lát? Nyissa ki szemét, nővérke! Nézzen rám! Szeretném elmesélni, ki vagyok én, aki itt csendben ül, akkor eszik és iszik, amikor maga nővérke úgy akarja. Nézzen rám! Tízéves kislány vagyok, akit a szülei úgy szeretnek! Tizenhat éves csinos lány, aki arról álmodik, hogy majd egy férfié lesz... Húszéves mennyasszony, akinek szíve meglódul a gondolatra is, hogy hamarosan hűséget esküszik, s azt be is tartja. Huszonöt éves: kisbabája van, Harmincas: gyerekei cseperednek, önállósodnak. Negyvenes, gyerekei felnőttek, kirepülnek a házból. Itt a férjem, még mindig örülünk egymásnak. Ötvenkét éves koromban? Jönnek az unokák, kitöltik napjainkat, gyerekzsivalytól hangos a ház, újból vannak gyermekeink, a szerelemnek és nekem. Sötét napok közelítettek, meghalt a férjem. Jövőm a magány, a szomorúság. Az enyéim a saját gondjukkal-bajukkal vívódnak, az emlékeimnek élek, és szeretet van velem. Az ember elszürkül, ha öreg és beteg, kicsit tán ütődöttnek is látszik. De hát egy öreg asszony vagyok, bája tűnt és ereje fogyott. Ebben az öreg testben mégis egy fiatal lány lakik! Emlékszem örömeimre. Emlékszem fájdalmaimra. Szeretem és újra átélem az életem, mely oly gyorsan elröpült. Elfogadom a hideg tényt, hogy semmivel sem tudok szembeszállni. Ha felnyílna szeme, nővérke, sosem csak egy mogorva öregasszonynak látna. Jöjjön közelebb hozzám, nézzen rám!   Sajnos ez sem a legvidámabb történetek közé tartozik,de így igaz.

2011.02.02. 03:34 én

Petőfi verse és egy öregasszony      Rendkivül szép és tanulságos történet. Még mesének is gyönyörű...      A hajlott hátú néni      (Egy motoros küldte ezt a levelet.Azt hiszem, nem kell hozzá      kommentár)      Túrázásaink során a székelyderzsi Erődtemplom falánál induláshoz      készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy fekete ruhás, fejkendős,      hajlott      hátú néni.      Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk. Amikor      válaszoltunk, ezt      kérdezte:      - És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?      Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta ezt:      Járjatok be minden földet,      Melyet Isten megteremtett,      S nem akadtok bizonyára      A magyar nemzet párjára.      Vajon mit kell véle tenni:      Szánni kell-e vagy megvetni? -      Ha a föld isten kalapja,      Hazánk a bokréta rajta!      Oly szép ország, oly virító,      Szemet-lelket andalító,      És oly gazdag!... aranysárgán      Ringatózik rónaságán      A kalászok óceánja;      S hegyeiben mennyi bánya!      És ezekben annyi kincs van,      Mennyit nem látsz álmaidban.      S ilyen áldások dacára      Ez a nemzet mégis árva,      Mégis rongyos, mégis éhes,      Közel áll az elveszéshez.      S szellemének országában      Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!      S mindezek maradnak ott lenn.      Vagy ha éppen a véletlen      Föltalálja hozni őket,      Porban, sárban érnek véget,      Vagy az ínség zivatarja      Őket messze elsodorja,      Messze tőlünk a világba,      Idegen nép kincstárába,      És ha ott ragyogni látjuk,      Szánk-szemünket rájok tátjuk,      S áldicsőséggel lakunk jól,      Hogy ez innen van honunkból.      Ez hát nemes büszkeségünk,      Melyről annyiszor mesélünk?      Azzal dicsekedni váltig,      Ami szégyenünkre válik!...      Csak a magyar büszkeséget,      Csak ezt ne emlegessétek!      Ezer éve, hogy e nemzet      Itt magának hazát szerzett,      És ha jőne most halála,      A jövendő mit találna,      Mi neki arról beszélne,      Hogy itt hajdan magyar éle?      S a világtörténet könyve?      Ott sem lennénk följegyezve!      És ha lennénk, jaj minékünk,      Ezt olvasnák csak felőlünk:      "Élt egy nép a Tisza táján,      Századokig, lomhán, gyáván." -      Óh hazám, mikor fogsz ismét      Tenni egy sugárt, egy kis fényt      Megrozsdásodott nevedre?      Mikor ébredsz önérzetre?      (Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet)      Majd folytatta:      - Mondják, miért írt ez a Petőfi ilyeneket?       Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle       valamit.       A szatyrában volt pár tojás és négy, azaz négy szelet kalács.       Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget kívánt, és       elcsoszogott.       Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni!!!       Én pedig leültem a székelyderzsi Erődtemplom falához, és olyat       tettem, ami       rohadtul nem illik bele egy 40 körüli, erősen borostás       túramotorosról alkotott képbe.       Sírtam...       És arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal-, és jobboldalinak       nevező,       megosztó politikusok csak egyetlen egyszer jönnének el ide, és       hallgatnák       meg, ahogy egy 88 éves, görbe hátú öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit       szaval a       boltból hazafelé, és négy szelet kalácsból kettőt odaad vadidegen       embereknek.       Talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor, ott, én.       Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért tette őket oda,       ahol       vannak, és hogy mi dolguk a világban.

2011.01.31. 11:16 mama

Zelk Zoltán: Hóvirágok, ibolyák „ Jó reggelt, Nap, ég, hegyek, aludtunk egy éven át..” Így köszönnek a kibújó hóvirágok, ibolyák. „ Jó reggelt, szél, fellegek, jó reggelt, te szép világ!” Bólogat a kék ibolya, nevetgél a hóvirág. „Jó reggelt, fa, kis bogár, mikor hajt rügyet az ág? Mikor lesz az ágon levél, levelek közt száz virág?” „Jó reggelt, virágszedők, Örül, aki minket lát..” Jő a tavasz, hirdetik a Hóvirágok, ibolyák.

2011.01.18. 10:22 mama

Várnai Zseni NEM VOLT HIÁBA SEMMI SEM... Nem volt hiába semmi sem. Igaz, kicsit fáradt vagyok, acélkerék is megkopik, hogyha szüntelen csak forog. Kopik, kopik, de fényesül, nem fogja be a rozsda sem, csiszolja minden mozdulat, s forog, forog ezüstösen. Igaz, kicsit fáradt vagyok, nem adnak ingyen semmit ám, voltak keserves napjaim, és rengeteg dúlt éjszakám. Amíg egy gyermek nagyra nő, bizony, egyet-mást tenni kell, legalább így az életem nem múlt el csip-csup semmivel. Ránézek nagy fiamra, és egyszerre oly üde vagyok, hogy a szemem harmatgyöngyös, hajnali rét gyanánt ragyog, s leánykám, mint a Március, rügyekbe zárt kölyöktavasz... őt nézem és bimbókorom, újra fölöttem sugaraz. Nem siratom tűnt éveim, hiszen az idő úgysem áll, csak aki meddőségekben élt, azé a vénség, rút halál. Szánom az ínyenc élvezőt, csömörnél mása nem marad, koldus, ki mit sem áldozott, s nem gyűjtött mást, csak aranyat. Igaz, egy kicsit fáradt vagyok, nehéz a toll is néhanap, de a lehalkult szívverés fiam szívén erőre kap, szépségem múlik - nem sírok, leánykám arcán tündököl, szinte sok is, e két gyerek, mily roppant kincset örököl. Nem volt hiába semmi sem, bár néhanap békétlenül lázongtam, hisz' nem tudtam én, hogy ürmöm mézzé édesül... Sokat fizettem? Nem tudom, hiszen mindennek ára van... ezerszer újra kezdeném alázatosan, boldogan. (1935)

2011.01.12. 14:27 mama

Tóth Árpád: Január. Rossz időket élünk, hogy fessem ki jónak? Ki hisz ma Százéves Jövendőmondónak? Mikor maga sem hisz, öreg csont, magának, Húzván gond gyümölcse vén ágát nyakának? Mégis, hivatalból, ő lévén az ember, Kinél a naptáros jobb időket rendel, Varázsló-süvegét most is félrecsapva, Üti a jövendő kongó űrét csapra: Csorduljon sok jóval a sok jövő hónap, Rossz nap elmaradjon, több legyen a jó nap, A rossz úgy se jöjjön, ha ki tán hivatja, - Ez legyen az új év legszebbik divatja!