|
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Fagyöngy.
Ha könny a gyöngy,
A fagyöngyök az erdő könnyei,
Parányi könnyek,mozdulatlanok,
Fák sudarára fagyott sóhajok,
Az erdő gyöngybefagyott bánata,
Élősködök,mint minden bánat,
Amely az élet ütemére támad
És lassan,észrevétlen
Felszürcsöli vérét a büszke fának.
Reményik Sándor.
|
Visszatekintés karácsonyra.
2008.
Véget értek a karácsonyi ünnepnapok. Eljött a visszatekintés ideje, mit tartogattak a jeles napok számunkra. Hát kezdjük a karácsonyfával. Az idén én választottam ki. Amennyivel kisebb volt, mint a tavalyi, annyival drágább is. Jól tükrözte a jelen gazdasági mikro helyzetünket. De szép volt, formás, és ami a legfontosabb, olyan volt a végződése, hogy a talpba való beillesztés nem tartott tovább 5 percnél. Azt hiszem ez egyéni csúcs! Ezért kell szakemberre bízni az ilyen kényes feladatokat.
Térjünk rá az ajándékokra. Az első időkben, páros életünk kezdetén, az Igenem mindig vett egy kombinét, mint praktikus ajándékot az anyósának. A harmadik együtt töltött karácsony után aztán nevelőanyám kicsit szégyenlősen bevallotta, ő soha sem hord kombinét, többet nem kér ilyen karácsonyi ajándékot. Hogy az ilyen malőröket elkerüljük, kidolgoztunk egy családra szabott ajándékozási tervet. Ennek lényege, a lányom megkérdez engem, minek tudna örülni az Igenem. Hosszú ideje együtt eltöltött életünk kapcsán pontosan tudjuk, hogy minek tudna örülni a másikunk, így a lányom 90%-os pontossággal tud örömöt szerezni nekünk. Ez a „mellékérdezés” végigvonul az egész családon, és meghagyja egy kicsit azt a boldog bizonytalanságot, mit fog a Jézuska hozni. Míg mi az ajándékokat már november végén, december elején összevadásszuk, a fölösleges izgalom és tolongás elkerülésére, a lányom ezt a műveletet mazohista módon az utolsó napokra tartogatja. Bizonyára ennek is meg van a szépsége, ő tudja.
A hagyományos csengettyűszót én szolgáltatom az ilyenkor a munkából ki sem látszó Kisjézus helyett. Gyorsan meggyújtom a csillagszórót, bekapcsolom a CD lejátszót, felzúg a „Menyből az angyal”, és a sejtelmes, félhomályos, csak a karácsonyfaizzók által bevilágított szobába bevonul a család. Egymást átölelve, halkan énekelve, beteljesül karácsony üzenete, a szeretet és békesség eltölt mindnyájunkat. Ezután az öröm pillanatai következnek az ajándékcsomagok kibontása. Csakhamar a földön szana-szét heverő, széttépett csomagolópapírok, aranyszalagok jelzik, az ajándékok célba értek. Megköszönjük egymásnak az ajándékokat, majd mindannyian az ünnepi asztal felé fordulunk, vajon mi lesz a vacsora?
Ezek az ünnepi vacsorák mindig visszatükrözik a háziasszony tragédiáját. Napokon keresztül készül, friss, szép húst vásárol, (legalább is a hentes ilyenkor legbarátságosabb mosolya ezt sugallja neki) pácolja, tejben áztatja, hogy puha legyen, kifli krumplit vásárol, hogy a köret még finomabb legyen, savanyúságért elmegy a piacra, mert az a kovászos uborka az igazi, amit ott, az erre szakosodott üzletben vásárol. Tálcás gombát vesz, és otthon dühöng, amikor kibontja, és látja, hogy mint ahogy tyúkanyó ül a fészekalja kiscsibéin, úgy ül a felszínen levő 3 nagy gomba a többi apróságon. Hogy lesz ebből öt személyre rántottgomba? Itt kerülök én a képbe, le kell mennem még egy fészekalja gombát venni. A kuktában pulykanyak fő ebből lesz csak a finom húsleves, amibe ha sikerül, grízgombócot fog szaggatni. Biztonság okáért azért mindig készen áll egy zacskó cérnametélt is, ha nem sikerül a gombóc. Fél szemmel a szakácskönyvet pásztázva, elkészíti a hagyományos diós- és mákos bejglit. Éjfél tájt aztán akár a vízbe dobott kő, úgy merül el az ágyba, annyi ereje még van, hogy felhúzza a vekkert, holnap korán kell kelni, meg kell még teríteni az asztalt, meg kell tisztítani az ünnepi asztalhoz vezető útvonalat. Még a hűtőszekrény tetejét is le kell törölni, hátha egy magasabb termetű vendég azt látva, hogy poros, kedvezőtlen véleményt alkotna a háziasszonyról. És most jön a tragédia, a több napig készített finomságok pillanatok alatt eltűnnek a karácsonyi böjtben kiéhezett pocakokban. Csak a bejglivel föltöltött, érintetlenül maradt tálak árulkodnak arról, hogy itt ma egy karácsonyi vacsora volt.
Befejezésként halk beszélgetés következett. Valaki egy mélyet sóhajt. Bár csak jövőre is ilyen meghitt hangulatban, egészségben tudnánk élvezni a karácsonyt - mondja halkan. Úgy legyen!
Civilke |
HA ELMÚLIK A KARÁCSONY,
ÉS LEGSZEBB TITKÁT NEM ÁRULJA EL,
AZ ÚJ CSODÁRA EGY ÉVIG VÁRNI KELL
/NEOTON FAMILÍA./
|
HA ELMÚLIK A KARÁCSONY
A SZERETETT LÁNGJA HALVÁNYABBAN ÉG,
DE HA VIGYÁZUNK RÁ, NEM ALSZIK KI MÉG. |
Karácsony est.
Angyal zenéje,gyertyafény-
kincses kezem hogy lett szegény?
Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó meleg símogatást.
Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?
Símogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?
Szemembe Krisztus -könny szökött?
Kinyuló kézzel kérdezem.
Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.
Áprlily Lajos. |
Bár meg lehetne ezt a süteményt sütni.Hatalmas adagban,és kiállni vele az utcára,mindenkinek adni belőle.
Nagyon jó volna,mert ráférne az emberekre a sok keserűséget egy kicsit csillapítani.
Kellemes karácsonyi ünnepeket minden kedves nyugdíjasnak.
Üdv.:Nagyimami |
Itt a karácsony. itt a sütés főzés ideje. Fogadjátok szeretettel "klaresz" receptjét! (én már próbálgatom!)
„Végy egy kilogramm jó meleg szeretetet, szitáld át a türelem szitáján, nehogy pletykamag kerüljön bele!.....Gyúrd össze egy tojásnyi kedvességgel és takard le tiszta jókedvvel!.....Ha megkelt, süsd meg a kitartás tüzénél!......Szórd meg asszonyi kacagással és tégy rá pár csepp nyugodt megfontolást!....Vágd fel annyi darabra, hogy eggyel mindig több legyen, mint ahányan az asztalnál ültök, hiszen mindig akad valaki, aki még rászorul.”
Civilke |
Adventi éjszaka.
Fehér hótakaró,
ezüst fénytakaró,
valót eltakaró.
Mintha nem volna más,
csak ez a ragyogás....
titokzatos,csodás.
Nincsen se hang,se zaj,
nincsen se seb,se baj,
se sóhajtás,se jaj.....
Se bűn,se szenny,se sár,
se kín,se könny,se kár
csak hó és joldsugár.
Hiszen így volna jó.
De nem ez a való.
Csak a fénytakaró.
Alatta szenvedés,
szenny,sár ...elfödi és
elrejteni kevés
a hó és holdsugár.
De Valakire vár
a holdfényes határ.
S ez az ádventi,mély,
havas és holdas éj,
titkot tud:Jön....Ne félj.
Túrmezei Erzsébet.
|
A legszebb csend a szeretet és az összetartozás csendje. |
Őszül az erdő.
Tegnap százszinű
libegő láng volt
ma földszagú szél
karjaiba táncolt
holnap,ha itt jársz,
s felfelé nézel
elárvult nagy fák
üzennek a széllel.
Arannyal öntve
az erdő alja,kusza virgács
a bokrok barna gallya,
tüskés ág megfog
s bús őszi jajjal,
elhullt virágát
követeli rajtam.
Moretti Gemma |
Tiszteljétek és szeressétek magatokat,mert csak így lesz erőtök másokon segíteni |
Holnaptól leszek szomorú,holnaptól.
De ma örülni fogok:
és minden keserű napnak azt fogom mondani:
holnaptól leszek szomorú.
Ma nem.
Egy kisfiú verséből/
|
Adj egy percet…
Adj egy percet a csendnek,
Végre üvölthessen benned,
Tanítsa jó modorral,
Hogy kell embernek lenned!
Adj egy percet a csendnek
S ne másnak: az embernek
Ősi szálait fondd újra
Kemény szövetté: a lelket!
Adj egy percet a csendnek
És hallgasd, hogyan serceg
Benned hangja, fájón
A tűnődő őrületnek…
A
|
A bennünk maradt, a ki nem mondott dolgok fájdalmasabbak azoknál,amiket ki tudtunk mondani
Picoult |
semmi sem ütközik ki oly látványosan,avagy marad oly szilárdan meg az emlékezetben,mint elrontott dolgaink.
Cicero |
Tóth Árpád:Fehér lesz akkor már.....
Fehér lesz akkor már nehéz hajad
S máson elnézed majd mélabúval
Mondod:mily furcsa barlang a tükör,
Mely esti szobát mutat s halovány nőt,
Kitől elmúlt bánat és szőkeség,
S úgy emeli halovány kezét,
Mint sárga napsugár az őszi szobában,
Meggyujtja a bársonyszék pirosát,
S téveteg vetűl a limlomokra,
Egy székláb villog, s egy lehullt narancshéj
Tüze mutatja,mily szép,mily esendő
És hogy elmarad minden földi pompa.....
|
|
|
Somogyvári Gyula:Egy kidőlt fatörzs előtt
Vénülő fűz az istenadta.
Úgy állt napfényben, zivatarban,
Mint akinek már úgyis mindegy,
Hogy könny? pillangók keringnek
körötte, vagy a hópihék.
Számba se vette: él-e még?
Vénülő fűz az istenadta
S a Duna zúg, oson alatta
Nagy idő óta, zajtalan.
A vén fűz meg csak ráhajolva
- mint hogyha titkon hallgatózna -
Merengve nézi. Így suhan,
áramlik, s vissza sohse jő,
Isten szolgája: az Idő.
Idők partján állt, s vénült egyre,
Lombot nevelt, meg levetette,
S kérgesedett az istenadta.
Csodát ugyan ki látna abban,
Hogy vénülünk - itt ez a rendje -
Csak a víz jár a végtelenbe
Meg az Idő. Mert mind elmúlunk,
A gyökerünkből kifordulunk;
MI termő volt mibennünk itten,
magához hívja majd az Isten,
S a régi fa: avarrá vál.
Egyszerre csak jön egy őszi szél
és kettéroppant majd a tél,
AZ utolsó szál vén gyökér
S a fa kidől, és tovahordják
és szétkorhasztják a habok.
A fűz már belenyugodott.
S akkor, egyszerre, más vihar
Hajtott föl villámaival,
bömbölt, zúgott, mint ördögátok
S gyilkolta, zúzta a világot -
Hagyjuk! A gondolat is fáj,
Az ember szinte nem talál
Pontot e meggyötört világon,
Hol, mint madár a tarlott ágon,
Csak percre is nyugvást találjon.
És lám, a fűz, az istenadta,
törten és csonkig hasogatva
- mikor úgy vélted, vége már -
Egy szál gyökérből újra hajt
S lerázva kínt, ezernyi bajt:
új gallyra törtet, s fényre vár!
Én Uram Isten! Hát e vén
még élni kíván? S ölremén
Az életért? S új harcba kezd?
Hát hányszor kell megölni ezt,
Hogy magát végül is megadja?
Megrendülten és áhítatba
nézem e kérges bajnokot.
S ámulva látom, hogy amott
tovább is hajt egy másik ág,
Nem, nem: ez nem hagyja magát?
Talán csak egyetlen gyökér,
AZ utolsó, de él, de él
S míg él: hitében verhetetlen!
Hát hajtja, egyre vérmesebben,
A nap felé új sarjait!
S én röstelkedve állok itt:
hát ez a vénség, ez tanít
új reménységre engemet,
Akit már szinte eltemet
A kín s a gond nehéz avarja,
Hogy nincs halál, nincs elmúlás
- amíg azt Isten nem akarja!
Nézem ez újból sarjadót
és elordítom harcosan:
halljátok meg itt korhadók
- kik úgy hittétek, vége van -
bénák, roncsok és összetörtek,
kiégettek és meggyötörtek!
Nincs még halál! Nincs még enyészet!
Még nem végzett velünk a végzet!
S legyen bár hegynyi omladék,
Mely ránk zuhant: kivájja még
győzelmes útját minden águnk,
S hajtunk, sarjadunk, kivirágzunk,
Mert istenáldott dacban égünk
és csakazértis: százszor élünk! |
|
Az Öregségről.
Az ember sokszor megszépül,ha eljő
Az öregség.Fáradt tekintetében
Kihuny a vak mohóság,kapzsiság
S szeliden pislog az emlék világa.
A keze nem szorúl konok ökölbe
De símogató békélten pihen meg,
Az ífjúság fején és vállain.
A haj őszén megcsillan mosolygón
A verőfény,mint havas mezőkön
Melyek fölött a kéklő végtelen van.
Halk léptei a temetőbe visznek,
De nem sietnekés gyakran megállnak
Egy kedves arcnál,és hervadt vitágnál,
Egy pohár bornál,és egy bús zenénél.
Az ember sokszor megszépül,ha eljő
Az öregség.Hadd szépüljek meg én is.......
Juhász Gyula |
Nem az az igazi boldogság, amikor elérhetetlen álmokat kergetünk, hanem amikor a hétköznapokban végre megszűnik a szenvedés és ez a szenvedés hiánya boldogságot sugall!
|
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
| |