|
[303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
 Emlékezzünk rájuk.
|
|
 Őszül az erdő...
Tegnap százszinû libegő láng volt,
ma földszagú szél karjaiban táncolt,
holnap, ha itt jársz, s felfelé nézel,
elárvult nagy fák üzennek a széllel.
Arannyal öntve az erdő alja,
kusza virgács a bokrok barna gallya,
tüskés ág megfog s bús őszi jajjal,
elhullt virágát követeli rajtam.
|
Mi van a szívünkben?
Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén...
A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? - tudakolta.
- Hová valósi vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? - kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző.
Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa
csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. -
mondta az öreg. A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az
érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy
hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a
kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon
becsületesek! - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre
találsz majd! - mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött
az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik.
Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog
találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon
mindenhol barátságos emberekre talál. |
Ó, hány szeptembert értem eddig ésszel!
A fák alatt sok csilla barna ékszer,
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat,
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.
Én hoztam a ködöt, melyben megfürdik a holdsugár; én festem az almát pirosra, a kökényt kékre; én lehelem a szőlő hamvát, és én suttogok a nádasban, amikor csendes estéken fájó üzeneteket küldenek vándorló madarak. És én járok a késő nyári utakon is, amikor nem kelt még fel a hold, és zizegve zörög a tengeriszár; én gyújtom fel a távoli dombok csillagszemű pásztortüzét, és én furulyázok szélsípommal az erdők felett, hol alvóra kárognak már a varjak. De távoli pincék ajtajában is én kurjantok, ha csordul a must édessége, kong a hordó és öreg nótákkal labdáznak őszre váró domboldalak. Én szállok a levegőben a pókháló selymén, a rőzsetűz lenge füstjén, a tűnő napsugár hideg aranyán. Én vagyok a búcsúzó fény, távoli nóta, derengő enyhe láng. Én vagyok az őszi álmok elhintője, begyepesedett utak csendes vándora – az öregedő legény, az álmos Szeptember.
(Fekete István: „Az” a puska) |
hát,én ilyen vagyok,látod? |
ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRA
Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. �
Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.
Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természet
|
Kedves Roz!
Valami ismét nem jó a képfelrakásnál,és ismét kérem a segítséget.Kérlek,ne haragudj.Előre is köszönöm.
Semmi gond, csak túl nagy méretű képet tettél fel. Már rendben is van.
Roz |
|
Petőfi Sándor:Itt van az ősz itt van újra
Itt van az ősz, itt van ,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyanokat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpendítem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. �
Kedvesem, te ülj le mellém,
Ülj itt addig szótlanul,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonul.
Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
|
szényellem=szényenlem.
Bocs |
|
Igaz történet.
Ilyenkor ősszel,mikor érik a szilva egy régi,nagyon régi történet újra felelevenedik.
Voltak szegények és nagyon szegények.Az utobbi kategóriába tartoztunk.Elmúlt ugy a nyár,hogy gyümölcshöz nem jutottunk,mert nem tudtunk venni.Anyukámmal meglátogattuk egyik barátnőjét,aki egy messze tanyán lakott.Gyalog mentünk. Sorban mentünk el szőlők és gyümölcsösök mellett. Az az érzés még most is szíven talál,amit akkor éreztem mikor láttam hogy sok-sok szilva a fák alatt van lehulva. Istenem hát miért van ez így?Csak egy szemet kérnék.Nem szabad,mert nem a miénk ,volt anyám válasza.Mikor a barátnőjéhet értünk a tanyára ott is voltak gyümölcsfák.Ők beszélgettek,én járkáltam a kertben.Megálltam egy kis szilvafa előtt,melyen egy szem szilvát láttam.A többit már leszedték gondoltam,ez az egy szem nem fog senkinek sem hiányozni.Tévedtem,de nagyot.A gyümölcsfa első termése volt ez az egy szem,és azért hagyták fenn a fán,hogy lássák milyen fajta lesz belőle.
Hát a többit,ami akkor történt nem írom ide. Eljöttünk onnan,és mint egy megvertkutya baktattam anyám mellett hazáig.
Teltek-múltak az évek.Végaztem az iskolával,és elkezdtem dolgozni.A piac mellett mentem el,és egy öreg néni szilvát árult.Vettem egy zacskóval,és mintha mennyei mannát ennék,minden szemét kiélvezve megettem mire a munakhelyemre értem.
Sok sok sóvárgás helyett nekem is volt szílvám,amiért én dolgoztam meg.Azóta is mindig,mikor lekvárt főztem,vagy befőttnek tettem el,ez a történet előjön.Még most is szégyellem magam,hogy levettem más gyümölcsét.
Egyszerű történet,de színigaz. |
Szép történet.
Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy
lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan
számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon
pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott.. Ezután óvatosan visszatöltötte
a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón A
hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös
Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy
szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt
foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi.
Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit
csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és
megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon.
- Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem
láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a
patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg és egy
csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt
mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt.. Hát tessék mondani, mennyibe
kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat.. Sajnos nem tudok neked segíteni -
felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég,
kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi
volt.Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy
nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége De
Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az
összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi.
- Egy dollár és
tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az
ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a
szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az
idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem
telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen.
Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig
vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került
volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba
és tizenegy centbe. no és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a
természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől. |
Ligeti Éva
Augusztusi búcsú
bujkál a Nap, már fanyar mosollyal
fogadja az éj után a reggelt
takarja magát felhő gomollyal
erőtlen marad, pedig már felkelt
szél szárítja a könnyező fákat
és harmatcseppek csepegnek egyre
megcibálja a lombot, az ágat
szellő szalad fel a magas hegyre
már szőlőt aszal, s mustot csepegtet
édes fürtökkel a kosár tele
jó vörös borral mindent feledtet
könnyeddé válva szárnyalhat vele
arany ruhában, lengén érkezett
levetkőztetett forró hevével
szerelem terén sosem fékezett
átölelt napfény aranykezével
kánikulában tavak vizében
s folyókban hűsölt, aki tehette
megkóstolta a nyár összes ízét
árnyékban, napon a nyarat szerette
------------------------------------
múló perceit számolja bőszen
alig volt itt még, s máris távozik
szőkén érkezett, s elköszön őszen
szeptember hava, ma rácsodálkozik
|
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
