A parkinsonos pohár.

     A PK.-s beteg egyik fő jellemzője, -mondhatnám ismertetőjele- a kézremegés. Itt most természetesen nem a betegség súlyosabb terheit viselő sorstársaimra gondolok, akiknek a tremor talán könnyebben elviselhető teher, mint az itt -általam inkább fel nem sorolt- őket érintő nehézebben elviselhető tünetek.

     Mivel én még csak 5-éve játszom és vagyok tag a PK-SNTW* csapatban, (hála Istennek!) csak a kispadon ülök, és innen kiabálok, és buzdítom a csapatunkat. De büszkén viselem és elfogadom csapatunk jelvényét, a kézremegést.

     Nem tudom, hogy más társaim hogy vannak vele, nálam ez a jelenség nem mindig azonos intenzitású. Van, amikor alig észrevehető, és van  amikor már olyan erős, hogy zavarja a normális otthoni tevékenykedésemet. Egy példát szeretnék felhozni erre:

     Ebédre voltam meghívva egy barátomhoz, akik ismerték a betegségemet, és talán ezért még nagyobb szeretetben részesítettek. Ez megnyilvánult abban is, hogy színültig töltötték a borospoharamat. Mindjárt láttam, hogy itt problémák lesznek hamarosan. A bajt tetézte az is, hogy jófajta Villányi vörösbor volt (egyedüli kedvencem), és ha kilötykölném, nagy kár lenne érte. Ja, és a folt  eltávolítása az ünnepi abroszból, hát hmm… ! az sem lenne egy könnyű dolog. Fölmértem a pillanatnyi erőnlétemet, és úgy döntöttem két kézzel ragadom meg a „kedvező” alkalmat, vagyis a borospoharat. De az ilyenkor szokásos remegést most megkétszerezte az izgalom; vajon sikerül-e baj nélkül megoldanom a nehéz feladatot. Vendéglátóim azonnal felismerték, hogy most egy kis egyedüllétre vágyom, és feltűnően egymáshoz fordulva, belekezdtek az idei szokatlanul meleg időjárást megtárgyalni. Kb. 2 cm-re emeltem a poharat, amikor a balatoni viharjelzőkhöz hasonlóan mindjárt harmadfokú készültség lépett nálam életbe. A pohárba olyan vihar uralkodott, hogy a keletkezett hullámok a kicsapódással fenyegettek.

     Gyorsan visszatettem az asztalra. Körülnéztem, úgy látszott senki sem figyel rám, és mint az ovisok a reggeli kakaót, lehörpintettem az asztalon álló pohárból vagy három centit, és a hirtelenül bekövetkezett apadásnak következtében, -persze még mindig két kézzel fogva, -jó egészséget kívántam a társaságnak, és fenékig ürítettem- a poharamat. Mintha egy kis megkönnyebbülést láttam volna a háziak arcára kiülni. Ki tudja miért?

      Ez a probléma nem új keletű nálam. Régóta foglalkoztat, hogyan lehetne a dolgot megoldani, vagy legalább is enyhíteni. Reggelente, amikor a teámat (vasárnap kakaót!!!) kezdem inni, megnézem, milyen a felszínen keletkezett hullámok nagysága. Ebből már le tudok vonni bizonyos- 70%-os biztonságú következtetést, előrejelzést az egész napra: mennyire tölthetem tele a poharamat. Az eljárást továbbgondolva arra a következtetésre jutottam, hogy a remegéseket, mint a földrengést 1-7-ig lehetne osztályozni. Itt persze nem a Richter skálát alkalmaznánk, hanem a föltalálójáról elnevezve- polgárka skálának neveznénk. Persze az én méréseim nem lehetnek irányadóak, ennek 95%-os pontosságú meghatározása statisztikai mintavétellel, és közvélemény-kutatással történne, melyet műszeres mérésekkel végzett kalibrálás zár be. Ezek után kerülhet sor a parkinsonos pohár létrehozására. Ennek űrtartalma hitelesített 3 dl volna. A pohár kerülete beosztással lenne ellátva. 1,5 dl-től 7 részre volna bekalibrálva. Az 1,5 dl-es szintig feltöltött poharat 1 kézzel! (ez fontos), ülő helyzetben, az asztallapról 30 cm-re felemeljük, a szájunk elé visszük, előtte kb. 5 cm-re megtartjuk.

     Ezzel a kritikus állapotba hoztuk a poharat. A pohárra sandítva megállapíthatjuk, hány polgárkát tér ki a víz szintje. A felső folyadékszint és a pohár széle közti távolság pontosan meghatározza, hogy napközben meddig tölthetjük tele biztonsággal a poharunkat! Ha a fent említett példánkban bekövetkezhető anomáliákra van kilátásunk, a mért értékhez adjunk még hozzá 2 polgárka-egységet. (Ugyan ez az eljárás alkalmazható a leveseses kanál alkalmazásakor föllépő bizonytalanság kiküszöbölésére is.) Ha az így mért érték meghaladja a skálán a kritikus  pontot, sajnos szívószálat, vagy csőrös poharat kell alkalmazni.

     A poharak anyaga természetesen változó lehet, lényeg az, hogy a beosztást jól lássuk. Ha kristálypoharunk van, nyugodtan magunkkal vihetjük vendégségbe, és a skálán megmutathatjuk vendéglátónknak, hogy meddig töltheti a nedűt, biztosítva ezzel damaszt abroszának a makulátlanságát.

     Mikor ezeket a sorokat írom, épen a reggeli teámat iszom. Nézem a hullámokat, ma jó napom lesz. Azért, hogy túlzásba ne essek, óvatosan emelem meg rátok a bögrémet: Prozit!

Legyetek optimisták! Az még senkinek sem ártott meg!

*SNTW= Soha Ne Találkoztunk Volna Vele rövidítése.

Civilke