Hogyan fényképezzünk "parkinsonosan" ?

Mindjárt az elején föl szeretném homályosítani kedves olvasóimat: ne számítsanak egy profi fotós előadására, csupán saját tapasztalataimat szeretném átadni sorstársaimnak és a betévedt látogatóknak.
A fotózás egy nagy-nagy öröm, a pillanat varázsának -köszönhetően a mai digifotózásnak- hosszú időre történő megőrzését biztosítja. Az öröm, az alkotás ténye, számunkra mindig bizonyítás!
Bizonyíthatjuk, hogy nem tud megtörni a betegség, nem vonulunk vissza a közélettől, sőt, egy kis túlzással azt is mondhatnám, rajtatartjuk a szemünket (optikánkat) a világ történésein, legyen ez például egy tavaszi ibolya előbukkanása, egy naplemente, vagy egy utcai életkép stb.
A nyári napfényben általános témát fotózva nem szokott probléma fölmerülni, mert a záridő rövidsége megelőzi a kézremegést. Persze a gép beállításához figyelmesen el kell olvasni a mellékelt, -gyakran elég vaskos- használati utasítást. De megéri, mert ebben olyan finom húzások vannak, amik nagyban befolyásolhatják a kép minőségét.
Mi van akkor, amikor a fényviszonyok kedvezőtlenek? A megoldást a problémára egy várlátogatás alkalmával találtam meg. A látogatók közt megpillantottam egy sorstársamat, nem volt nehéz, mert folyamatosan remegett a keze. Második pillantásom a nyakában lógó fényképezőgépre esett. Hogy tud ő fényképezni ilyen állapotban? Kérdésemre csakhamar megkaptam a választ, amikor a nyakába akasztott kis vászontokból kilógó, összecsukható fényképezőgép állványra esett a tekintetem.
Hát igen, ez lehet számunkra az optimális megoldás. Nem tartott hosszú ideig, hogy egy bolhapiaci látogatásom alkalmával, -szerencsémre olcsó áron- hozzájuthattam egy könnyű, vászontasakba bujtatott, alumínium fotóállványhoz. Ezzel sikerült megoldani a fentemlített problémán kívül a távoli képek viszonylag éles elkészítését is, mert az apróbb részletek is jobban felismerhetővé váltak. A problémák megmaradtak azonban az 1m-nél közelebbi képek -például virágokról- készített fotóknál. Ezeknek illik ma már borotvaélesnek lenni. A könnyű állvány azonban óhatatlanul átvette egy kicsit az exponálógomb megnyomásából adódó erőhatást, az állvány egy kicsit megmozdult és az így készült kép kb. olyan lett, mint amit a szemüveges háziasszony lát a konyhából a forróvizes-teáskanna fölé való hajolás után. Kis gondolkodás után megtaláltam a problémára a megoldást. Miután élesre beállítottam a képet, a gép exponálás-késleltetőjének bekapcsolásával indítottam a felvételt. A fényképezőgép így 10 mp után, érintés nélkül, automatikusan elkészítette a felvételt.
Azon olvasóim részére, akiknek volt türelme a végkifejletig követni hosszúra sikeredett, kissé egyhangú "előadásomat" szeretettel átnyújtok egy rövid fotóstémájú szösszenetet:


Már a veréb is védett madár!?

Ma egy kőkerítésen ücsörögve vártam az Igenemre, hogy kijöjjön az ABC-ből, mikor megpillantottam a kerítésen kergetőző "védett" állatcsoportot, azaz egy csapat verebet. Mindjárt eszembe jutott, a témában folytatott tudományos értekezés az egyik topikban. Gyorsan elő a fotóaparátot, - védett madarat mindig nagy tisztesség fényképezni! :))). Rögtön megállapíthattam: a veréb is madár, csak ne izegne- mozogna, repdesne olyan sokat! Azt hazudtam nekik, hogy aki engedi magát lefényképezni, az benne lesz a német Vogel-Playveréboy sexlapban, valamint a "Nevess egy picit" topikban. Ez utóbbit hallva, rögtön akadt 1-2 vállalkozó szellemű, aki hajlandó volt egy másodpercig nyugton maradni. Íme az eredmény:




Szertettel Polgárka