|
Kérdés a semmihez |
|
2007.03.11. 15:45 |
Fisher Ildikó: - KÉRDÉS A SEMMIHEZ
Mondd, mit ér
Mondd mit ér a szép szó ha durva burka sért! Mondd mit ér a szépség, ha bele megannyi, ronda féreg fért! Mit ér a józan ész, a büszke öntudat, ha mások élvezettel tapossák sárba azt. Mit ér az élet édes illata, ha csupa keserűség annak zamata. Mit ér a kék ég, a zöld fű, a hegyek, ha nem hagyják, hogy közöttük boldog legyek. Mit ér a jóság, ha pofon a fizetség, és gyilkos indulatra létezik még mentség. Míg az öldöklésre van jogos védelem, s a tiszta érzések bemocskolhatók, mit ér addig az ember lelke, becsülete, mit ér szívében szeretete! |
Tompa Mihály: Tavaszdal |
|
2007.03.11. 15:41 |
Tompa Mihály
Tavaszdal
Darvak röpülnek át Kinyilt folyók felett, Hirdetve hangosan A várt kikeletet;
És bár a föld kopár, Szinetlen a vidék, Kéken sugárosan Mosolyg alá az ég.
A földben élni kezd Ezer mag és csira, S kibúni vágy a nap Meleg sugárira;
Lombos lesz a liget, Virágos a mező, S ezer vidám gyönyört Talál az érező.
Óh csak nekem jöend Hiában a tavasz; Az én virágomat Nem adja vissza az.
|
Petőfi Sándor: Szeretsz tehát |
|
2007.03.11. 01:53 |
Szeretsz tehát, kedves szép angyalom?
Szeretsz valóban, én nem álmodom!
|
Merj és bízz! |
Warris |
2007.03.10. 07:24 |
Merj és Bízz!
Tudom mit éltél át, tudom mennyire fájt. A fájdalom múló dolog, de a pillanat is, Amit nem szabad elszalasztanod sohasem.
|
Varga Ibolya |
|
2007.03.07. 20:18 |
|
Varga Ibolya
Változó-kór
Veszélyeztetett korba léptem…
de azért jó tudni, hogy ezt is megértem.
Azt beszélik, hogy innen már rövidebb az út,
hogy kevesebb könny fut a szememből,
s fakó tincseim közt egyre több résen talál utat
a nap, a szemerkélő eső, a szél vagy a huzat.
A mosolyom is száraz lesz, s fénytelen.
Az ember ilyenkor humorral kénytelen,
másként feladja
nem gondolva arra, hány napnyi csoda vár
mert most majd meglátja,
mert most lassabban jár.
E bélyeg – klimax – vajon honnan ered?
igaz, a klíma naponta ikszer fordul veled
hol didergés, hol fullasztó hőség, zsibbadás,
olykor jelentkező – tehát feledhető –
emlékezetzavar.
Változó-kór. Én vajh’ mivé változom?
ki voltam? voltam? s kivé leszek?
ha e változáson végül átesek?
Abban bízok, hogy mindvégig maradtam
szerényen és röghözragadtan, mint a…
…tükörbe nézek, s a jóreggelt helyett
kiszalad a számon: kezitcsókolom…
hisz ez a nap az én névnapom!
megölel a homály, átjött az ablakon
s köszönt e párás hajnalon.
Abban bízok… hol is hagytam abba?
hogy Ő, ez a sötét, kapzsi gazda,
a szüretkor, meg az aratás során
túl semmitmondónak, érdemtelennek,
s túl aprónak talál…
amikor kaszál.
2006. aug.7 |
Garai Gábor |
Marcsitól hozva |
2007.03.02. 15:22 |
Garai Gábor: Jókedvet adj Jókedvet adj és semmi mást, Uram! A többivel megbirkózom magam. Akkor a többi nem is érdekel, szerencse, balsors, kudarc, vagy siker. Hadd mosolyogjak gondon és bajon, nem kell más, csak ez az egy oltalom, még magányom kiváltsága se kell, sorsot cserélek bárhol, bárkivel, ha jókedvemből, önként tehetem; s fölszabadít újra a fegyelem, ha értelmét tudom és vállalom, s nem páncélzat, de szárny a vállamon. S hogy a holnap se legyen csupa gond, de kezdődő s folytatódó bolond kaland, mi egyszer véget ér ugyan - ahhoz is csak jó kedvet adj, Uram! |
Petőfi Sándor: Pacsírtaszót hallok megint |
Warris |
2007.02.24. 06:09 |
Egészen elfeledtem már. Dalolj, tavasznak hírmondója te, Dalolj, te kedves kis madár.
Oh istenem, mi jólesik A harci zaj után e dal, Mikéntha bérci hűs patak füröszt Égő sebet hullámival.
Daloldj, dalolj, kedves madár, Eszembe hozzák e dalok, Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona, Egyszersmind költő is vagyok.
Eszembe jut dalodrul a Költészet és a szerelem, Az a sok jó, mit e két istennő Tett és még tenni fog velem.
Emlékezet s remény, ez a Két rózsafa ismét virít Dalodra, és lehajtja mámoros Lelkem fölé szép lombjait,
És álmodom, és álmaim Oly kedvesek, oly édesek... Terólad álmodom, hív angyalom, Kit olyan híven szeretek,
Ki lelkem üdvessége vagy, Kit istentől azért nyerék, Hogy megmutassa, hogy nem odafönn, De lenn a földön van az ég.
Dalolj, pacsírta, hangjaid Kikeltik a virágokat; Szivem mily puszta volt és benne már Milyen sok szép virág fakad.
Betlen, 1849. március 8. |
Szegény asszony könyve |
Vörösmarthy Mihály |
2007.02.17. 13:56 |
: Vörösmarty Mihály: A SZEGÉNY ASSZONY KÖNYVE
Egy szegény nő, Isten látja, Nincs a földön egy barátja, Agg, szegény és gyámolatlan, Ül magán a csendes lakban. Gyásza nincsen, gyásza rég volt, Még midőn jó férje megholt; De ruhája mégis gyászol: Szíve fél a tarkaságtól.
Dolga nincs, hogy volna dolga? Kis ebédhez nem kell szolga. S az ebédnél nincs vendége, Csak a múlt idők emléke. Aki maga néz a tálba, Azt az étel nem táplálja: Több annak a gondolatja, Mint amennyi jó falatja. Gondol vissza és előre A sok jó és bal időre. S félig étel, félig bánat: Mindkettőbe belefárad.
Hejh, nem így volt hajdanában, Míg nem járt özvegyruhában: Tele kamra, tele pince S mindig kézben a kilincse, És szegénynek és boldognak Udvar és ház nyitva voltak. Vendéget nem kelle kérni: Önként szoktak ők betérni, Víz' dicsérni, bor' fecsélni, És a gazdát nem kímélni. A szegény, kit Isten küldött, Ide gyakran beköszöntött, És azon mit innen elvitt, Lelkében nem tört meg a hit: Nem hideg pénz, hideg arcok, Eleség volt az ajándok. És ha néha úgy történék, Bár nagy ritkán, nem jött vendég, Akkor sem lön üres a ház, Bőven volt az istenáldás: Jobbra, balra a sok gyermek Játszottak és verekedtek, S gondjaiért az anyának Sok bajt, örömet adának.
Hajh azóta csak bút látott, Hogy a gazda sírba szállott: Gyermekei szétfutottak Napkeletnek, napnyugotnak, S a szegény nő elhagyatva Úgy maradt, mint a szedett fa.
Az idő jár, s ő csak megvan, Hol reményben, hol bánatban. Szűken teng kis vagyonábúl, És ha néha sorsa fordúl, Gazdálkodni még most sem tud, Ha neki van, másnak is jut: Jobb időkből rossz szokása, Hogy a könnyeket ne lássa, Megfelezni kis kamráját, S maga gyakran szükséget lát.
Most ott ül az asztal mellett, Imakönyvében keresget. Könyvét hívják Rózsáskertnek, Melyben szent rózsák teremnek. Régi, jó, de kopott jószág, Melyet még csak a barátság S egypár ernyedt szál tart össze, Oly igen meg van viselve. S ím kopognak, és köhentve Az öreg jó Sára lép be: "Isten áldja meg, nagyasszony! Most ugyan csak legjobb itthon. Jó, hogy ilyenkor ki nem jár, Majd elvesztem, oly nagy a sár." 'Hát mi jót hoz, Sára néni?' "Istenem! bár tudnék hozni. Egy kéréssel jöttem volna, Ha miatta meg nem szólna. Oly nehéz most a szegénynek, Tán jobb volna, ha nem élnek. Imádságos könyvet kérnék, Higgye meg, most oly jólesnék. Mert hiszen ha már az ember Szépszerint jóllakni sem mer, Már ha szűken él kenyérrel, Éljen Isten Igéjével, Így legalább árva lelkünk Az imádság tartja bennünk. Itt, tudom, van heverőben: Adjon az Isten nevében."
'Jó asszony, felelt az özvegy, Könyvem nincs több, csak ez az egy, De ha már úgy megkivánta, És ettől függ boldogsága, Vegye egy felét jó névvel, Én beérem más felével.' S fele ide, fele oda, Könyvét kétfelé osztotta.
Most a két jó öregasszony, Hogy semmi jót ne mulasszon, Fél könyvből, de nem fél szívvel, Imádkoznak este, reggel, S ha van Isten mennyországban, Nem imádkoznak hiában. (1847.) |
Wass Albert: Üzenet |
Roz |
2007.02.05. 18:53 |
Wass Albert: Üzenet haza
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
|
Ő |
Roz |
2007.02.01. 06:56 |
Orbán Ottó
Ô
Ahogy az egyházak tanítják
Úgy biztosan nem
Világnagy vállfaként
Hogy ráaggassuk vétkeinket
És üdvözüljünk
A menny viszontszolgáltatásaképpen
|
Eötvös József: HOLDVILÁG. |
Eötvös József |
2007.01.31. 21:06 |
Ha a nap leszállva eltűnt,
Mint egy fényes képzelet,
S a sötét éj fátyolával,
Elterűl a föld felett:
|
Reményik Sándor: Csendes csodák |
Roz |
2007.01.31. 21:01 |
Reményik Sándor: Csendes csodák
Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
|
| |
|
|
|
|