Legkedvesebb barátommal első elemibe hozott össze a jósorsom. Bár ezután útjaink elváltak, barátságunk töretlenül mind a mai napig tart. 190 cm magassága, jó felépítése, nem utolsó sorban a Margitszigetre néző lakásuk közelségének következtében nem véletlen, hogy egész fiatalon kajakozni kezdett. Több országos bajnokságot nyert egyes- és kettes kajakban. De jött 1956 és ez nagy változást hozott az életében. A menekülthullám elkapta őt is, és 1957 óta Svédországban él, svéd állampolgár lett. Fél életét tengeren töltötte, mert egy nagy komphajón dolgozott, mint játékterem vezető. Jó humorával, kedvességével mindenkit meghódított, enyhítette számukra a ruletten, vagy Black Jacken elveszített pénzük okozta elkeseredésüket.     
   1964-óta –akkor kapott engedélyt először, hogy hazajöhessen- szinte minden évben találkoztunk, -nálunk töltött nyaranta 1-2 hetet. Az utóbbi években azonban megritkultak ezek a látogatások, barátom új szórakozást talált ki magának, gyűjtögetni kezdte az infarktusokat. Jelenleg a harmadiknál tart, -más ember már rég földobta volna a talpát- erős szervezete –hála az ifjúkori sportszerű életnek- eddig győzedelmesen tudott ellenállni a halálthozó támadásnak.Itt megjegyezném az infarktus is segítséget kapott. A 190 cm-es magasságához az idők folyamán egy 100 cm nagyságú szélesség párosult, és ha boxoló lett volna, 130 kg-jával csak a nehézsúlyban indulhatna.   
     Ilyen háttérrel érkezett tavaly – kihasználva a „fapados” járatok kedvező árfekvését- egy 10 napos látogatásra hozzám. Hogy ne legyen benne félsz, megnyugtattam: ha valami baj történne, a Telkiben levő „amerikai” kórházban a legkorszerűbb műszerek, és a legkiválóbb orvosteam-ok várják, -ezt tapasztalatból tudom. Olyan biztosítása volt neki, hogy megengedhette volna magának ezt a luxust.  
     Az elutazása előtti napon -rendőri szóhasználat szerint- hajnali ˝ 4 óra magasságában felébresztett. Ott állt felöltözve, sápadtan, és alig hallhatóan mondta: „Öregem, nagyon rosszul vagyok, szédülök, kalapál a szívem, gyomortájéki nyomást érzek, szólj a mentőknek, hogy vigyenek Telkibe”. Ahogy számba vettem az adatokat, beugrott: Atya Úristen! Ezek a tünetek az infarktus jellemzői. Nem volt nehéz ezt kitalálni, mert elég széles skálán mozgó kórházi tapasztalatokkal rendelkezem, (Rejtő Jenő szavaival élve: „Itt már orvost is öltek”).Gyorsan magamra kaptam a ruháimat, -tudtam, itt az időnek életbevágó fontossága van! És ezzel megkezdődött egy turista gyógyítása, vagy a mai szóhasználat szerint a magyar gyógytúrizmus.   
    Telefon: 104 .
- Kérek egy mentőautót, sürgősen a Telki Kórházba kellene vinni egy rosszul lett embert.
- Tessék a Telki Kórházat hívni, nekik külön mentőautójuk van!
Elő a telefonkönyvet, nem mai gyerek az sem, 3 éve megállt benne már az idő, de megvan a szám, tárcsázok!

-  Géphang: A hívott számon előfizető nem található!
    No de miért van a technika? Számítógépet beindítjuk, kereső, Google bácsi kérem, tudna valamit mondani a Telki Kórházról? Ő ne tudott volna? Pár másodperc, és a kórháznak már nem volt semmi titka előttem. Így a telefonszáma sem! Tárcsázás, kijelez, erotikus fűtöttségű női hang:
- A hívott szám megváltozott, az új szám ennyi és ennyi.
És nem bízva bennem, hogy kellően beindultam, fülembe búgta a szöveget angolul is.De tévedett, hívtam a megadott számot. Kicseng, majd fülszaggató, recsegő síphang adja a tudtomra, nem engem vártak, hanem egy faxot. Elgondolkoztam: milyen igazuk van, hogy nem veszi fel a telefont senki. Ilyen korán még a legtöbb betegség az igazak álmát alussza!   
     Barátom, aki eddig mellettem állt, kezdte kapizsgálni, nálunk csak élni nehéz, meghalni sokkal egyszerűbb. De a meghalást nem akarta nálam megélni, ezért úgy döntött lemegy a kapu elé, és ha még is jönne valamilyen mentő, ne kelljen nekik 130 kg-ot lecipelni. Keserű tapasztalatokat szerzett, amikor a hajón egyszer rosszul lett, és nem tudták a kabinjából kicibálni. Hiába mondtam nekik, a magyar mentősök kettesével járnak, erősek, felkészültek, a 130 kg náluk a kezdősúly. Hajthatatlan volt, a korlátba támaszkodva megindult a másodikról lefelé. Én két lépéssel előtte haladtam a homokzsák szerepét fölvállalva; hogy ha esik, ne a lépcsőbe verje be a fejét. A kertkapuba nekitámasztottam  a kerítésoszlopnak, -leülni nem akart, azt mondta, akkor elájul- és kettesével szedve a lépcsőfokokat visszaszaladtam a lakásba, folytatni a telefonálást, mert mint már említettem az infarktusos betegnél fontos, hogy minél előbb a szakorvos kezébe kerüljön, bár ez a szándékom beteljesülése egyre távolibbnak tűnt. Újból tárcsázom a 104-et. Kicsit lihegve, -bár 5 perc alatt teljesítem a 100 m-t- a 2 emelet  az mégis csak két emelet- már ismerősként üdvözlöm a jelentkező ügyeletest; - Nem sikerült a Telki kaland, kérem küldjön egy mentőautót és szállítsák be a beteget a közelünkbe levő Szent ranggal kitüntetett nagy kórház szívbetegségre szakosodott belosztályára
–adtam elő neki a pillanatnyi tényállást, és a kérésemet.
- Azt nem lehet, előbb meg kell vizsgálni az ügyeletbe levő éjszakás orvosnak!
vőlt a válasz. Magamban igazat adtam neki, a mentő az nem taxi, nem oda visz, ahová rendelem, az úticélt egy orvosnak kell meghatározni, mert ezek a balga mentősök még képesek egy rehabilitációs szanatóriumba vinni a beteget.
- Jó, jó! –válaszoltam. Akkor siessenek, mert mégis csak egy külföldiről van szó.
Egy pillanatra megfagyott a levegő! És nem kellett sokáig várni az okra:
- külföldi személyt csak a fő-fő -ügyeletben levő- orvos utalhat be a kórházba. Adok egy telefonszámot, azon tessék megkeresni, és előadni neki a problémát.
    Megköszöntem, és hívtam a számot. A szöveg ismerősen csengett a fülembe:
- „A hívott számon előfizető nem található!”
Még egy próba, az eredmény ugyan az. Kétségbeesve megint hívtam a 104 alatt található hangot.
- Nem tudom a megadott számot fölhívni
- panaszkodtam neki. Jószándékú ember volt, vagy nem akarta, hogy állandó telefonálásommal esetleg megakadályozzam egy hazai, magyar beteg életének a megmentését, emígyen szólt: Fölhívja ő a fő-főt és előadja a problémámat. 5 perc múlva hívjam vissza, és ő majd elmondja, mit végzett az ügyeletessel.     -Így is történt, és nagyon megkönnyebbültem, amikor tudomásomra hozta:
- jön az autó! Gyorsan összeszedtem néhány szükségesnek vélt holmit, útlevelet, villanyborotvát, fogkefét, és csatlakoztam az utcán már a kerítés kőperemén üldögélő barátomhoz. Dicséretére legyen mondva a szolgálatnak, 10 perc múlva ott volt az autó, természetesen nem mentő-, hanem egy 5 ajtós személyautó. Fölpattant az ajtaja, és egy középkorú fehérköpenyes doktornő, és egy magas, mentős-munkaruhába feszítő, örző-védő kinézetű, szerszámosládának tűnő valamit cipelő férfi szállt ki az autóból. Ismerkedésünk az újonnan érkezetekkel nem indult valami jól. A doktornő azonnal kikelt magából –jogosan-.
- Hogyan csináljak itt az utcán EKG-t?
De ha már ott volt, meghallgatta a szívhangokat, megmérte a 200 körül tétovázó vérnyomást, megtapogatta a hasat. Az eredmény láthatólag megnyugtatta, megállapíthatta, hogy nem egy hipochonderrel áll szembe, és nem okoz nagy kárt avval, ha mentőt hív –neki szabad-  és beviteti az előzőekben már említett, bibliából jól ismert  szent előnevű személyről elnevezett kórház egyik belosztályára. A kormányzat egészségügyi reformjainak csődjét jellemezte, hogy a hálapénzt kiváltani szándékozott vizitdíj többszörösét meghaladó összeget tartalmazó -köszönetként átadott- boritékot a doktornő szemrebbenés nélkül zsebrevágta, és nem mondta, köszönöm, nem kérem, nekem bőven elég a 300 Ft.   
    Barátomnak szerencséje volt, egy 4 ágyas szobába került, ahol azon nyomban, lelkiismeretesen megvizsgálta az ügyeletes orvos, majd megkérdezte; milyen orvosságokat szed, és van e nála saját készlet. Örömmel nyugtázták az igenlő választ: nagy könnyebbség, hogy nem nekik kell, a gyógyszereket beszerezni. Ezek után barátom megkérdezte: -Mikor hozzák a pizsamát? Mondtam neki:
- Soha, itt te hozod a pizsamádat, a WC papírt, a tisztálkodó eszközöket, a törülközőt, étkezéshez a kést, villát kanalat, és poharat.
Közlésem láthatóan megnövelte benne a minél előbb meggyógyulni, és innen szabadulni szándékot.    Szerencsére rosszullétét a nagy meleg, a magas vérnyomás, és a cukorbetegsége okozta. Így nem volt akadálya annak, hogy másnap a korházból egyenesen a repülőtérre szállítsam, és föltegyem repülőgépére.    Hazaérkezése után hamar rendbejött. De kalandját azóta sem tudja megemészteni. Minden utazni vágyó svéd ismerősét le akar beszélni arról, hogy Magyarországot is meglátogassák.. De azok még is csak eljönnek. Mert amikor arról beszél, hogy itt olyan állapotok vannak, hogy az ágyon és az épületen kívül mindenről a betegnek kell gondoskodni, nem hiszik el, azt gondolják megint tréfál, és egy jót nevetnek rajta.Elképzelhetetlennek tartják, hogy a mai Európánkban ilyen nomád állapotok is léteznek.