Néhány szó az influenzáról

   Ma, reggel ˝ 8-kor elkészítettem kettőnk reggelijét, és elfogyasztása után olyan álmosság vett erőt rajtam, hogy visszafeküdtem, és ˝ 1-kor ébredtem fel! Hogy miért, ezt szeretném pár sorban elmondani nektek.

   Tudjátok én, mint a nagy idők tanúja, eszmélt életem elején, még egy kicsit belekóstoltam a II. Világháború végébe. Abba az időbe, amikor az amerikai repülőerődök szórták a bombáikat Budapestre. Hogy ne legyen meg az örömük, hogy csak úgy, nyugisan bombázgathatnak, kitűnő német u.n. "boforz" légvédelmi ágyúk pörköltek közéjük, és bizony 1-2 belőlük már nem repült többé haza, anyuka főztjét kóstolgatni. Ebbe a zajban, amit a légvédelmi ágyúk ugatása, és a bombák robbanása okozott, bizony behúztuk a fejünket a nyakunkba, és bár legtöbbször éjjel volt, alvásról  ilyen körülmények közt szó sem lehetett. Mindjárt rátérek mire is ez a kis bevezető.

   Igenem minden évben résztvevője egy -az egész országot átölelő- népi mozgalomnak, melynek keretében nem az ének jár szájról szájra, mint ahogy nagy költőnk fogalmaz, hanem az influenza vírusa. Hogy Igenem évről-évre állandó résztvevője ennek a mozgalomnak, az két dologgal magyarázható: Az átkozott kór rendszerint a gyerekek közül szedi első áldozatait, majd innen terjed láncreakciószerűen át a felnőttekre. Mivel az Igenem életének javát lányunokám pátyolgatásával tölti jóban, rosszban, így nem lehet csodálkozni, hogy az influenza kihordásában is szolidaritást vállal vele. A másik ok, hogy minden évben a hűvös, borongós, őszi napok beköszöntekor elvándorol a körzeti orvosunkhoz, hogy alávesse magát egy influenza ellenes oltáshoz jutás semmihez nem hasonlítható örömérzetéhez. Tapasztalatom szerint ez az oltás minden évben kiáll a kapuba, mint a hevesvérű falusi fiatalság anno, és csak úgy foghegyről odaszól az influenzának: na komám itt nem mehetsz tovább, mert kapsz egy olyat a vírusodra, hogy attól koldulsz! Az influenzának, hogy tovább tudjon terjedni, akaratlanul is meg kell birkóznia evvel a saját kárán nem tanuló hencegővel. Nem teketóriázik sokat, úgy földhöz vágja az oltást, mint a mesebeli Erős János a hétfejű sárkányt, és máris belül van a kapun.

   Szegény Igenem idén igencsak derékba kapta az influenzát, mely villámháborús stratégiát alkalmazva 38°-os lázzal támogatott köhögéssel, és náthával egycsapásra megadásra kényszerítette őt, és az ágyába száműzte. Nem álltunk azonban mi sem tétlenül, azonnal megkezdtük az ellenállás szervezését. Először is fegyvert kellet becsempészni hozzá. „Tudom mit érez” juttattam el hozzá a jelszót. „Dehogy is tudja” volt rá a kódolt válasz. Ez azt jelentette, hogy a TV-ben agyonreklámozott köhögés elleni gyógyszert kell becsempésznem hozzá, mely ígéret szerint egy nap alatt végez a betolakodóval. Mivel egymás mellett alszunk, ez minden nehézség nélkül sikerült! Rengeteg teával csempésztük  be a szervezetébe az ellenszert, abban reménykedve, hátha belefullad a sok folyadékba az a mocsadék kór. Az influenza azonban megsejthetett valamit, mert kényszermunkára fogva Igenem szervezetét, elkezdett ellenszerként hatalmas mennyiségű náthát, és erős köhögést gyártani, majd üzembe helyezte a végterméket. Az éjszakánk aztán úgy telt el, hogy az Igenem úgy köhögött, mintha gyerekkorom „boforz” ágyújának hangját hallottam volna. Élénk harc volt a háború szempontjából fontos hídfőnek, az orrüregnek az elfoglalásáért is. A papír zsebkendő úgy fogyott, mint a kötszer egy tábori kórházban, ahová épen az utolsó roham sebesültjeit szállították be. A halk nyöszörgéssel kísért szuszogás jelezte, hogy Igenem még hozzájut az létfenttartáshoz szükséges minimális levegőmennyiséghez. Mint a világháborús légitámadást, úgy vészeltem át most is az éjszakát, ébren, tehetetlenül összekucorogva a paplan alatt. A hajnali világítás beköszöntével aztán alábbhagyott a küzdelem hevessége, módjában állt végre az általam működtetett hadtápszolgálatnak élelmiszert, és forró mézes teát eljuttatni az Igenemhez. A pillanatnyi tűzszünet csendjét kihasználva -csak néha-néha jelezte egy-egy köhögés, hogy a háborúnak nincs még vége- visszabújtam a paplanfedezékembe, és mélyen elaludtam. Ez a mai késői ébredésem története.