|
Néhány szó a szaloncukorról
Civilke 2007.12.23. 11:04
Az Igenem szorgosan készül a karácsonyfa feldíszítéséhez. Most épen az „s” alakban meghajlított, fémakasztókkal bökdösi a szaloncukrok burkolatának a szúrásra legkisebb ellenállást tanúsító részét – több-kevesebb sikerrel. Legalább is ezt mutatják a földön heverő „s”-betűkből „j” betüre lefokozott drótszálak. Érzem, most elkel a segítség! Lassan kiveszek a zacskóból egy szaloncukrot, kibontom és elmajszolom, majd szakértően összehúzott szemekkel közlöm a jó hírt, nem kemény –azaz nem tavalyi- a cukor, folytathatja a munkát!
A szaloncukorral való ténykedés, minden évben visszaköszön. Felrémlik előttem a kép, amikor még udvaroltam az Igenemnek, és szemtanúja lehettem –a ma már elavult technikájúnak tekinthető- szaloncukor-készítési folyamatnak. Akkoriban nem a gurmanság vitte rá az embereket a saját gyártásra, hanem a legtöbbnek nem volt pénze, hogy a boltban vásárolja meg a fára való édességet. Az Igenem szegény családból származott, -nem érdekből házasodtam meg! - így házilag készítették a szaloncukrot. Az anyósom máig sem ismert módon készítette el az alapmasszát, melynek olyan égetett karamella íze volt, hogyha manapság álmomban visszagondolok erre az aromára, ijedten felülök az ágyamban, és hajnalig nem tudok elaludni. Ez a matéria aztán apró kockaformájú darabokra vágva, a komód tetejének felső –márványutánzatú- tetejére került, hogy itt kihűljön. Ez után át lett szállítva az ebédlőasztalra, hogy készen álljon a következő munkafázisra, a csomagolásra. És itt lépett be a munkafolyamatba az Igenem. Akkoriban még ismeretlen fogalom volt a tintasugaras nyomtató, -még a Verne regényekben se volt utalás, erre a ma már nélkülözhetetlen munkaeszközre. Kézi működtetésű írógép volt a divat, melynek billentyűit kellő erővel leütve, az ütés elől ijedtében a gépíró szalag mögé bújó géppapírra egy Times New Roman típusú betű került. A fenyegető csapásokat követően, ezek szavakká álltak össze, és így készült el egy iromány. Ha több példányra volt szükség, akkor indigólapot tettek szerencsétlen prímpéldány mögé, és egy igen vékony papírlapot. Ez a szendvics aztán igény szerint többrétegű is lehetett. Azonban ilyenkor olyan erősen kellett a billentyűt lenyomni, hogy a szendvicsnek, a háta mögött levő gumírozott henger fala olyan pofont adjon vissza, hogy az maradandó jelet, rendszerint betűformát hagyjon rajtuk.
Na ezen a ponton térünk vissza a szaloncukor készítéshez. Ez a vékony papírlap más célra is igen jól fölhasználható volt. Az egészségügyi felhasználhatósága mellett, jól szolgálta a diákságot is, akik a műszaki rajzokat az ablakra, majd arra az ominózus lapot ragasztva, kitűnő másolatokat tudtak produkálni buzgómócsing tanulótársaiknak házifeladatáról. És nagyon jól lehetett bele szaloncukrot csomagolni. Az Igenem az A4-es nagyságú papírt 4 felé vágta, majd két szélét körömollóval kicakkolta, a közepére beletett egy kockácskát, erőteljes mozdulattal összetekerte a papírt és kész volt a szaloncukor, lehetett a karácsonyfára fölrakni.
Azért annak a borzasztó ízű cukornak is van egy már soha vissza nem térő varázsa: hogy huszonegynéhány éves reményekkel teli, szerelmes fiatalember voltam akkor.
| |