A ráncok a nevetés helyét jelölik.!? Itéljétek meg ti!

Gondolatok egy portréról

Ha egy kicsit „sunyorgatok” a szememmel, eltűnnek a ráncok. Egy szép fiatal női arcot látok. Olyant, akiért bolondulni tudnak a férfiak. De ő csak egyet választott ki közülük. Akihez annak haláláig hű maradt, követte jóban, rosszban. És hogy ez nem volt könnyű élet, arról tanuskodnak a (szerintem) megszépítő ráncok. Ha jobban megnézzük, ez az arc két életvonalat takar. Ha letakarom az arc jobb felét, a baloldal egy kiegyensúlyozott, lelki békéjét megtalált embert tükröz vissza, nagy életbölcseletről árulkodik, és egy kis huncutkás

mosolyt is rejteget, árulkodva arról, hogy alapvetően jókedélyűen fogadta az élet kihívásait.

A bal felet letakarva láthatjuk a szenvedéseket: a súlyos betegségeket, bánatokat, a korábbi rendszer okozta sebek nyomait.

Ő Pötyi mama. 87 éves. Hét gyereket nevelt föl becsülettel. Ma már csak két bottal tud lassan járni. De nem szakad el a világtól! Egyik botjára erősített kis tokban mindig magával hordja   kis mobiltelefonját. Ezen várja szerető gyermekeinek, felcseperedett unokáinak hívását.