Szabó Szilvia: Győzelem


Mikor a talán sose már fekete árnyai vesznek körül engem,

s úgy érzem semmim sincs; a puszta földön, legyőzve fekszem,

gyűrűt von körém a félelem, eltévedtem, nem találom az életem...

Csak behunyom a szemem

és csendben - vagy akár üvöltve - kérdezem:

- Itt vagy-e?

A válasz ugyanaz, s beborít, rám hull, mint tiszta eső, féltőn puha köpeny

az áldott válasz attól, aki maga a szeretet, az út, az igazság és az élet...

aki egyszer megmentett, s nem hagyott magamra azóta sohasem.

S mert fény és árnyék nem fér meg együtt, felkelek.

Tudom az utam, látom az életem, van már erőm és továbbmegyek.

Nézem magam előtt a lábnyomokat, melyeket követek,

a számon ének, s lábaim táncba kezdenek.