Néhány szó a kínai ételekről.
Sajnos nem szeretem a rákot!
Meg a cápauszonyt! Meg a halat! (kivétel a szardínia)

Néhány szó a kínai ételekről.

Sajnos nem szeretem a rákot! Meg a cápauszonyt! Meg a halat! (kivétel a szardínia) De nem szeretem a kínai kaját sem! Amikor először (és utoljára) kínai vendéglőben voltam, mint ez étkek nem ismerőjét, a vendéglátóm lepett meg valami "finomsággal", amit az étlapról választott. Nekem már az étlap is kínai volt. A pincér kihozott egy csomó tányérkát, amiket elébünk tett. Jobban megnézve úgy tűnt, mintha a környező asztalokról szedett volna össze egy kis ételmaradékot, és összekeverve, azt tálalta volna föl nekünk. Balszerencsémre, az előttem levő zagy közepén egy kacsafej nézett rám, mintha szomorúan kért volna, hogy ne bántsam őt, eleget szenvedett a konyhán, a szakács-szán kezei alatt. Ennyi bánatot látva, a szívem megenyhült, a gyomrom összerándult (nem a szomorúságtól). Aki ismer engem, az tudja, megbocsátó természetem van. Most se tettem másként, megkegyelmeztem neki. De hogy ne lássam a hálakönnyeket kicsordulni a szemeiből, gyorsan elfordultam tőle. Ekkor találtam szembe magam egy tányérka szűzies érintetlenségű, főtt, "A" rizst tartalmazó tányérkával. Megmenekültem! A hosszú fogpiszkálókat -amikkel a többiek ettek- elhanyagolva, étkezés előtt hál' Istennek sebészminőségűen megmosott kezeimmel tömtem magamba a rizst. Így elkerültem az outputot, csak input lett! Megszomjazva vizet kerestem, de úgy látszik a víz az nagy kincs volt arrafelé, mert csak apró gyűszűvel mérték a vendégeknek. Meg is ittam négyet-ötöt, hogy szomjamat eloltsam. A kellemetlen emlékek dacára, jókedvűen indultam hazafelé. Még valami népdalt is dúdoltam közben, ha jól emlékszem a szövegre, valami ilyesmi volt: .. nem jól fogták a nyakát, a nyakát, oszt elgágintotta magát. Hogy mitől lett ilyen jó kedvem, azt még ma sem tudom.

Civilke