|
Egy csésze fekete
Nagyika 2007.02.24. 07:09

Egy csésze fekete / Ivan Canker (ford:Csukás Zoltán)
Az életben sokszor megbántottam azt akit nagyon szerettem. …hazamentem édesanyámhoz 3 hétre dolgozni.
Egy csésze fekete |
Nagyika |
2007.02.24. 07:09 |
|

 Egy csésze fekete / Ivan Canker (ford:Csukás Zoltán)
Az életben sokszor megbántottam azt akit nagyon szerettem. …hazamentem édesanyámhoz 3 hétre dolgozni.
Az első héten a szobában aludtam és többször észrevettem, hogy édesanyám felkell az asztalhoz ül és elfordítja az arcát könnyeivel küszködik. Felköltöztem a tető alá, a szénába. Meredek, korhadt lépcső vezetett a szállásomra. Ide hoztam asztalkámat és erőszakkal tereltem gondolataimat az első szerelmes elbeszélésem megírására. Nagy volt a szegénység a szülő házban. De én a munka hevében megkívántam a kávét. Lehet csak azért mert tudtam, hogy otthon még kenyér sincs, nem hogy kávé. Édesanyám kerekre tágult, ijedt szemekkel nézett rám, egyetlen sót sem szól. Siváran, rosszkedvűen egyetlen szó és köszönés nélkül tértem vissza a tető alá. A munkámba mélyültem. A lépcsőn halk léteket hallottam. Édesanyám jött: lassan és bíztos léptekkel haladt a meredek, korhadt lépcsőn felfelé, kezében egy csésze feketét hozott. Most emlékszem: soha az életben nem volt olyan szép, mint abban a pillanatban. Az anyám szemében még nagyobb s még tisztább volt ez a szem, a mennyei fény tükröződött belőle, a mennyei jóság, a mennyei szeretet. Ajkán olyan mosoly ült, mint az örömteli ajándékot hozó gyermeknek.
Én kaján hangon mondtam:- hagyjon békén! Mikor szavaimat meghallotta szeme se rebbent, csak a keze remegett meg amelyikben a csészét tartotta. Rémülten nézett rám, szemében kialudt a fény. Szégyenembe arcomba csapott a vér és gyors léptekkel indultan feléje:- Adja ide édesanyám! Túl késő volt már szemébe nem tért vissza a fény sem a mosoly az arcára. Felhajtottam a kávét s vigasztalódtam: "Majd este mondom neki a szót, azt a kedveskedő szót, amivel adósa maradtam s elárultam szeretetét." De nem mondtam ki neki ezt a szót sem este, se másnap, sőt a búcsú percében sem. Három vagy négy év múlva egy idegen asszony kávét hozott be a szobámba. Összerezzentem akkor, valami a szívembe szúrt, hogy fölkiáltottam fájdalmamban. Mert a szív igazságos bíró s nem ismer jelentéktelen semmiségeket |